Tökéletes szezon

2022.06.27. 10:00

Futsal: a bajnokcsapat alapja együtt marad

A Haladás VSE NB I.-es futsalcsapata a tavalyi szezonban megnyerte a bajnokságot és a Magyar Kupát is – a duplázó csapat gerince együtt marad, sőt, a vezetőség megpróbálja megerősíteni a keretet.

Tóth Gábor

Fotós: Unger Tamás

Fotós: Unger Tamás

 A Haladás tökéletes szezont futott tavaly. Megnyerte az alapszakaszt, az élen zárta a középszakaszt, a bajnoki döntőben pedig 3-0-val tudta le ellenfelét, a Berettyóújfalut – szinte átgázolt a mezőnyön. A bajnoki aranyhoz társult a kupagyőzelem, továbbá a nemzetközi porondon is letette a névjegyét a szombathelyi gárda, ugyanis két csoportkört is sikerrel vívott meg, végül a 5–8. helyen végzett a Bajnokok Ligájában. – Szó se róla, nagyszerű eredményeket tudhatunk magunk mögött, de az élet nem áll meg, közeleg az új szezon, hamarosan új kihívásoknak kell megfelelnünk – fogalmazott Pálmay Tamás, a HVSE futsal szakágvezetője. 

– A csapat gerince együtt marad. Már szezon közben megegyeztünk azokkal a játékosokkal, akikkel elképzeltük a közös folytatást. Három fiatal játékos – Gerencsér Antal, Papp Zsombor és Horváth Bendegúz – távozik. Szerb légiósunktól, Milos Simictől is elbúcsúztunk. Lejárt a szerződése, még nem épült fel a térdsérüléséből, nincs olyan állapotban, hogy a csapat segítségére legyen. Új igazolásként jelenthetem be a válogatott Rutai Balázst, aki Veszprémből jön hozzánk. Rutinos, gólerős, jó felépítésű játékos, aki centerposztra érkezik Dróth és Sipos mellé. Fehér Dánielt Kőszegről igazoltuk még tavasszal az NB II.-es csapatunkba. Jó teljesítményt nyújtott, van benne potenciál, ősszel már az NB I.-es gárdában bizonyíthat. Szerződést kapott a 2004- es születésű, saját nevelésű Knizs Olivér is. Még tárgyalásban állunk egy brazil játékossal, amint van konkrétum, beszámolunk róla – az NB I.- ben csak két légiós szerepelhet, de a nemzetközi porondon szükség lesz még egy minőségi játékosra. Természetesen folytatja a munkát a Calvo Rodriguez Juan Ramon vezette szakmai stáb, valamint két kipróbált brazil játékosunk, Henrique és Luiggi Longo is velünk marad. 

– Tavaly kiválóan szerepeltünk a Bajnokok Ligájában, ezért az idén az első selejtezőkörben nem kell pályára lépnünk, rögtön a főtáblán, a legjobb 32 csapat között kezdünk – folytatta Pálmay Tamás. – Július 7-én sorsolják ki a BL-csoportokat, és készítik el a menetrendet. Az első edzésünk július 18-án lesz. Július 27-én és 29-én a Kecskeméttel, augusztus 5-én és 6-án pedig a lengyel bajnok Record Bielsko-Biala ellen játszunk két-két felkészülési mérkőzést hazai pályán. A bajnokság augusztus 12-én rajtol. Azért fogunk dolgozni, hogy a tavalyihoz hasonló, sikeres, emlékezetes szezont produkáljunk. A Haladástól távozó Gerencsér Antal a Veszprém mezében folytatja pályafutását. Érdekesség, hogy a veszprémi klub leigazolta az NB II.-es Sárvár kapusát, Soós Benjámint is. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában