Szentpéterfa adott otthont

2022.06.24. 17:00

Remek helyen, kiváló aszfalton bringáztak - Hetedik alkalommal pattantak nyeregbe az Országúti Kerékpáros Csapat Időfutam résztvevői

A szokásoktól eltérően idén nem Szombathely, hanem Szentpéterfa adott otthont a VII. Szombathelyi Országúti Kerékpáros Csapat Időfutam Versenynek.

Vas Népe

Kálovics Anikóéké volt az abszolút leggyorsabb női csapat a versenyen

Forrás: Unger Tamás

Immár a hetedik alkalommal rendezte meg a Szombathelyi Egyetemi SE a Szombathelyi Országúti Kerékpáros Csapat Időfutam Versenyt, ám ezúttal új helyszínen mérhette össze tudását a nevező 12 csapat. 27 kilométer volt a táv, a versenyközpont Szentpéterfán lett kialakítva, ott volt a rajt és a cél is, Felsőberkifalu előtt pedig a forduló. A helyiek mellett több helyszínről is érkeztek versenyzők. Kettő és négyfős csapatok versenyeztek, akik kétpercenként rajtoltak. 45,5 km/h átlag kellett az abszolút győzelemhez. A leggyorsabban, 35 perc 17 másodperc alatt – 45 km/h fölötti átlaggal – a Süle Róbert–Bakucz Bálint alkotta kétfős csapat teljesítette a távot. – Örülök, hogy hagytam magam rábeszélni, hogy tegyük át ide a verseny helyszínét – nyilatkozta a VII. Szombathelyi Országúti Kerékpáros Csapat Időfutam versenyigazgatója, Kívés István. 

– A korábbi pálya felszíne már erősen megromlott, itt pedig kb. két éve húztak új réteget a szentpéterfai Erdészház és Felsőberkifalu közötti útszakaszra. Aki versenybringázik, az tudja értékelni az új aszfalt varázsát. Szerencsére az időjárás is jó volt, kollégáim profin tették a dolgukat. Így, miután minden és mindenki a helyén volt, én is rajthoz tudtam állni négyfős csapatunkkal. Köszönöm mindenkinek a segítséget, a résztvevőknek pedig gratulálok. Legközelebb a Velem Hörmann Kerékpárversenyt rendezzük majd szeptemberben. A négyfős csapatok mezőnyében a férfiaknál a Mazsola KSE diadalmaskodott, míg a nőknél a Kálovics Anikóval felálló Csirke Halom győzött. A kétfős férfiak mezőnyében Az élet 45 km/h felet elnevezésű gárda nyert. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában