Sikeres év után

2022.06.17. 07:00

Sikeres szezont zárt a Haladás-Viktória - Székely Tiborral beszélgettünk

Sikeres szezont zárt a Haladás-Viktória FC női NB I.-es labdarúgócsapata. A vasiak a bajnokságban a negyedik helyen végeztek, a Magyar Kupában ezüstérmet szereztek.

Pum András

Székely Tibor és a szakmai stáb is jól dolgozott

Forrás: Unger Tamás

Nagyot lépett előre a Haladás-Viktória egy év alatt. A zöld-fehérek a 2020/21-es bajnokságban – nagy izgalmak után – a hatodik helyen végeztek, éppen elkerülve ezzel az osztályozót. Tavaly nyáron aztán több, kiváló képességű futballista – például Marlo Sweatman, Jelena Koprena, Nagy Vanessza, Urbán Viktória – is Szombathelyre érkezett. Az őszt a negyedik helyen zárták a vasiak és a bajnokság végére is megtartották ezt a pozíciójukat. Úgy, hogy az MTK-val a bronzéremért játszhattak. Az alapszakaszban tavasszal a Haladás Sportkomplexumban pedig nem szenvedtek vereséget.

 – Ősszel sérülések, betegségek hátráltatták a munkánkat, sok volt a hiányzónk – mondta Székely Tibor, a Haladás-Viktória vezetőedzője. – Tavaszra aztán felépültek a sérültek, nagyobb merítési lehetőségem volt, emellett csapatjátékban és taktikában is előreléptünk. Hazai pályán különösen jól szerepeltünk, utoljára – az alapszakaszban – csak tavaly október 30-án kaptunk ki. A lányok nagyon megszerették, megszokták a Haladás Sportkomplexumot, kifejezetten szeretnek itt játszani. Abszolút hazai pálya már ez a gyönyörű létesítmény. Játékban védekezésben léptünk előbbre leginkább, emellett a támadásba átmenetek is jobban működtek. Tavasszal magabiztosabbak voltak a lányok, többször is vert helyzetből álltak fel. A labdabirtoklással sem volt különösebb gond, itthon általában mi domináltunk, viszont idegenben olykor futballozhattunk volna bátrabban is. 

- Többen is kiváló teljesítményt nyújtottak a csapatból, de egyénileg senkit sem szeretnék külön kiemelni. Valamennyi játékosom tette a dolgát. Az egyik legnagyobb erősségünk, segítségünk a mögöttünk álló Illés Női Labdarúgó Akadémia vezetősége, akikhez bármikor bátran fordulhattunk, mindenben támogatták a csapatot. És persze sok tehetséges fiatal is bemutatkozott együttesünkben – valamennyien helytálltak. Az NB I. egyik legfiatalabb csapata vagyunk. Az év megkoronázása volt, hogy kupadöntőt játszhattunk, extrém időjárási körülmények között ugyan 1-0-ra kikaptunk az ETO-tól – ki tudja, persze mi van akkor, ha bemegy a tizenegyesünk. És büszkék lehetünk arra is, hogy a bronzéremért játszhattunk. Úgy érzem, a magunk mögött hagyott bajnoki évben erőn felül is teljesítettünk. A lányok most még pihennek, az első edzést július 13-án tartom. Dolgozunk a csapat kialakításán, apróbb változások lesznek a keretben. 

Ami a játékosmozgást illeti, a szombathelyiektől korábban távozott Herczeg Andrea. A román válogatott csatár szerződése június 30-án lejár és a klub nem hosszabbítja meg a kontraktust. Információink szerint eligazol a magyar válogatott kapus, Bíró Barbara is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában