Pontszerző verseny

2022.07.29. 13:13

Búcsú pónikkal és show-műsorral - A lovas kaszkadőrök és a fogathajtók is Gencsapátiba készülnek

Gencsapáti Idén immár 16. alkalommal rendezik meg a Jakab-búcsúi C-kategóriás, pontszerző kettes fogathajtó versenyt Gencsapátiban.

Sütő Dániel

Izgalmasnak ígérkezik az idei gencsi kettesfogathajtó verseny is

Forrás: Művelődési Ház és Könyvtár Gencsapáti

 

Július 31-én, vasárnap ismét várják az érdeklődőket a gencsapátiak hagyományos fogathajtó versenyükre, valamint a Jakab-búcsúi forgatagba. A 16. Jakab-búcsúi C-kategóriás, pontszerző kettes fogathajtóverseny első fordulóját 11 órától rendezik, amelynek fővédnöke a Vas megyei közgyűlés elnöke, Majthényi László lesz. Az első versenyszámot követően az Aequitas lovas kaszkadőr showműsorát tekinthetik meg az eseményre kilátogatók. 13 óra 30 perctől rajtol el az akadályhajtás második fordulója. A tervek szerint 15 óra 40 perckor kezdődik a vadászhajtás, majd 17 óra 30 perckor kerül sor az eredményhirdetésre. Tavaly a kétfordulós akadályhajtást egyszeri összevetés alapján a zalalövői Szalár Róbert, míg a vadászhajtást az uraiújfalui Bödő János nyerte.

A két szám összetett győztese egy vándorserleget nyer el. Aki három egymást követő alkalommal megnyeri az összetett versenyt, az a vándorserleg örökös tulajdonosa lesz.

A hagyományos fogathajtóverseny mellett ingyenes búcsúi programokkal várják a gyermekeket, a családok népi játszóházzal múlathatják idejüket. Ezen kívül lesz pónilovaglás és íjászat is. A belépés díjtalan. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában