"A küzdeni tudás alap, de győzni is kell"

2022.07.30. 09:15

Telt ház előtt ünnepelné a feljutást Németh Milán, aki azt is elárulta, szerinte ki a Haladás legjobb játékosa - Szurkolók is kérdeztek az ankéton

Nagy érdeklődés övezte a Szombathelyi Haladás rajt előtti szurkolói ankétját.

Pum András

Forrás: Cseh Gábor

Nagy érdeklődés övezte a Szombathelyi Haladás rajt előtti szurkolói ankétját.

A Haladás Sportkomplexum közösségi terében, a klubházban, még a bajnoki rajt előtt tartott ankétra Németh Szabolcs vezetőedző, Mészöly Géza szakmai vezető, Séllei Árpád ügyvezető igazgató, Németh Milán csapatkapitány és az új játékosok, köztük a korábban bokatörést szenvedett Vanja Zvekanov látogatott el. Velük szemben szépszámú szurkolósereg volt kíváncsi az új játékosokra és a célokra.

Az új labdarúgók rövid, de annál szimpatikusabb bemutatkozása után Séllei Árpád vette át a szót.

Az ügyvezető elmondta, örül neki, hogy olyan helyen találkoznak, ahol otthonra találhatnak a jövőben – üzlet, később pedig múzeum várja a szurkolókat. Majd rátért a játékosmozgásra.

– Ekkora vérátömlesztés az elmúlt 15-20 évben nem volt a Haliban, de az érkezők komoly célokkal jöttek – szögezte le az ügyvezető. – Nekünk pedig komoly terveink vannak a bajnokságban.

– Nem lesz abból probléma, hogy ennyien érkeztek, hiszen különböző szempontok alapján tudatosan lettek kiválasztva a játékosok. Intelligens, jó futballisták érkeztek, akiknek a céljaik egyeznek a klubéval. Tudjuk, hogy lehetnek nehézségeink, de fontos, hogy a csapat és a szurkolótábor egymásra találjon. Az alap a küzdeni tudás, de győzni is kell. A szurkolók nélkül nincs siker, számítunk rájuk – mondta Mészöly Géza.

– Profi játékosok érkeztek, akik keményen beleálltak a munkába – jelezte Németh Milán csapatkapitány. – Sok taktikai elemet gyakoroltunk, erős a kezdőcsapatunk, erős a kispadunk. Egy szurkoló – aki nem tudott eljönni az ankétra – azt kérdezte tőlem korábban, ki a legjobb játékosunk? Nos, a csapatban van az egységünk, de szerintem Bosnjak Predrag fiatalokat meghazudtoló módon játszik – őt mondanám. Kiemelném még Horváth Rajmundot, aki nagyon sokra viheti.

 

– Jó csapatok ellen játszottunk a felkészülés során – mondta Németh Szabolcs. – Új csapatot építünk, de nagyon bizakodó vagyok, optimistán várom a bajnokságot és kérem a szurkolókat, hogy minél többen jöjjenek ki és buzdítsák a fiúkat.

Majd következtek a szurkolók. Sebestyén Péter, a Haladás Öregfiúk vezetője sok sikert és higgadtságot kívánt a csapatnak. Aztán jöttek a kérdések és a válaszok.

– A vezetés – Homlok Zsolt elnök úr irányításával – a korábbihoz képest más felfogásban irányítja a klubot, profizmust és felkészültséget vár el mindenkitől. A riválisok szépen erősítettek, de a Haladás is a feljutásra is esélyes csapatok között lesz. Más szelek fújnak, a legfontosabb a klub, hogy sikeres csapat épüljön és visszajusson arra a helyre, ami megilleti – tudtuk meg Mészöly Gézától.

– Idén három játékost vásároltak ki szerződéséből – mondta Séllei Árpád. – A többiekkel vagy mi bontottunk, vagy közös megegyezéssel távoztak. Most mindenkivel hosszútávú szerződést kötöttünk, nem kell attól félni, hogy jövő nyáron azért kell értékesíteni játékosokat, hogy legyen pénz. A tulajdonosi háttér most nagyon stabil.

„Hogyhogy a nyáron nem kerültek fel az Illés Akadémiáról játékosok?” – kérdezte egy drukker.

– Ezúttal nincsenek olyan játékosok az Illés Akadémián, akik feljöhetnének az első csapathoz – mondta Mészöly Géza. – Várjuk, hogy a jövőben minél több tehetség érkezzen.

– Remélem, hogy a győzelmek hatására egyre többen jönnek ki a meccseinkre, a feljutást pedig telt ház előtt ünnepelhetjük – zárta frappánsan az ankétot Németh Milán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában