Íjászat

2022.07.15. 14:00

Kilencedik a Haladás íjásza a világjátékokon

A Haladás VSE mesteríjásza, Molnár József a kilencedik helyen végzett az alabamai világjátékokon, miután elveszítette amerikai ellenfelével vívott párbaját.

Sütő Dániel

Molnár József a világ 9. legjobb íjásza

Forrás: HVSE

Mint arról korábban beszámoltunk, Molnár József, a Haladás VSE 3D-kategóriában világ- és Európa-bajnok világcsúcstartó íjásza hetedik helyen zárta a rangsoroló versenynapot. Csütörtökön késő este, magyar idő szerint 22 óra 10 perckor helyezkedett lőállásba az egyenes kieséses szakaszban, ahol az amerikai Davis Ryan és a szlovén Spinelli Iztok párbaj győztesével mérkőzött meg. Dodesz végül az amerikaival került össze, akivel szemben elvesztette a párbajt 76-85-re, így búcsúzott a további küzdelmektől. A negyedik célig ugyan még 55-57 volt az állás, viszont ezt követően HVSE íjászánál valami megtört, ugyanis ott volt egy komoly rontása, ami túl soknak bizonyult, Ryan pedig nem hibázott és behúzta a meccset.

– Rendkívül nívós versenyen vehettem részt nagyon magasan kvalifikált ellenfelekkel szemben – nyilatkozta a párbajt követően Molnár József. – Közepesen nehéz pályákon kellett teljesítenünk, Magyarországon ehhez hozzá vagyunk szokva, sőt, ennél nehezebb terepen is versenyeztünk. Lehet előnyösebb lett volna számomra, ha ennél nehezebb pályát építenek a rendezők, de itt most ezt kellett megoldani mindenkinek. Az időjárási körülmények sem támogattak, hosszabb itt tartózkodásra lett volna szükség az akklimatizálódáshoz. Dodesz a világjátékokon is saját készítésű barebow íjával lőtt, míg a többiek a olimpiai csupaszíjukkal vették célba a táblákat. Molnár József szerint nem ezen múlt a továbbjutás.

– Maradt bennem némi feszültség a gyakorlás rövidsége miatt, szerintem ez pár pontot kivett a teljesítményemből – zárta szavait Molnár József.

Takács Gergő, a Haladás VSE íjász szakosztályának vezetője elismeréssel beszélt Dodesz teljesítményéről. Mint mondta, a világ elitje mérettette meg magát ebben a versenyszámban, a résztvevő 12 íjász valóban a legjobbak legjobbjai voltak.

– Itt nincsenek nagy különbségek a versenyzők között, bárki odaérhet az első helyre – mondta a szakosztályvezető. – Ezen a világeseményen nagyon komoly mentális felkészültséggel rendelkezik valamennyi íjász. Számunkra egyáltalán nem kudarc, sokkal inkább büszkeség, hogy Dodesz ilyen messze eljutott. Szombathelyiként, a HVSE versenyzőjeként a világ 9. legjobb íjászának vallhatja magát, ami szerintem nagyon nagy szó. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában