Felkészülés

2022.07.27. 12:38

Újabb hasznos edzőmeccset játszott az SZKKA

Kedden késő délután az élvonalbeli MTK Budapest együttese látta vendégül felkészülési mérkőzésen az újjáalakuló SZKKA csapatát.

Sütő Dániel

Sok munka vár még Horváth Annáékra

Forrás: MTK

MTK Budapest‒Hungast Szombathelyi KKA 38-24 (22-9). Budapest, Vasas edzőcsarnok, felkészülési mérkőzés, vezette: Bujdosó M., Horváth V.

Az SZKKA gólszerzői: Pődör R. 5, Szmolek 3, Horváth A. 3, Livrinikj 2, Kiskartali 2, Győri 3, Tanaskovics 2, Balogh P. 1, Varga N. 1, Raicevic 1, Kulcsár 1.

A felkészülés harmadik hetének elején újabb edzőmérkőzésen lépett pályára az Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia felnőtt csapata. Ezúttal az NB I.-es MTK Budapest együttesével csaptak össze a vasiak a fővárosi Vasas edzőcsarnokban. Megilletődötten lépett pályára Pődör Zoltán együttese, nem állt össze a védekezés és támadásban is nehezen találták meg a szombathelyiek a helyzeteket. A végeredménytől függetlenül újabb hasznos edzőmeccset játszottak a lányok, jól szolgálta a felkészülést a találkozó.

– Nagyon sokat kell még dolgoznunk, hogy összegyúrjuk a csapatot – értékelt Pődör Zoltán vezetőedző. – A folytatásban hasonlóan erős csapatokkal játszunk majd, mert ez fogja kihozni belőlünk a maximumot a kezdésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában