Labdarúgás

2022.08.03. 16:36

Dolgozik, alakul a futsalcsapat - Mutatjuk a címvédő és kupagyőztes Haladás menetrendjét

Gőzerővel készül a 2022/2023-as NB I.-es futsalbajnokság közelgő rajtjára a címvédő és kupagyőztes Haladás VSE.

Tóth Gábor

Forrás: VN-archív

A Haladás a héten két nemzetközi edzőmérkőzést is játszik, pénteken és szombaton is a lengyel ezüstérmes Record Bielsko-Biala együttesét fogadja – pénteken 19, szombaton pedig 14 órakor lépnek pályára a felek a Haladás Sportkomplexumban, természetesen a szurkolók mindkét összecsapást megtekinthetik. Érdekesség, a hogy a két csapat a tavalyi Bajnokok Ligája-szezonban Máltán, a második selejtezőkörben csapott össze, akkor a Haladás nyert 4-3-ra – és jutott be végül a 16 gárdát felvonultató elitkörbe.

– Harmadik hete dolgozik a csapat, zajlanak az edzések, becsülettel megdolgoztatja a játékosokat a szakmai stáb – árulta el Pálmay Tamás, a HVSE futsal szakágvezetője. – A frissen szerződtetett brazil légiósunk, Arnon Santos Cassemiro beilleszkedése zökkenőmentesen halad – mind emberileg, mind játékosként elégedettek vagyunk vele. Úgy tűnik, hogy minőségi futsalost sikerült szerződtetnünk a személyében. Kisebb problémát okoz Sipos Gergő és Rutai Balázs sérülése. Sipos a bokájával bajlódik. Igaz, már edzésbe állt, de még nem végez teljes értékű munkát, a lengyelek elleni két edzőmeccset is ki fogja hagyni. Rutai egy combsérülést hozott magával Veszprémből, fokozatosan javul, gyógyul, de még nincs százszázalékos állapotban. Siposhoz hasonlóan vele sem kockáztatunk, majd csak akkor lép pályára, ha teljesen egészséges lesz. Alasztics Marcellt vállsérülés hátráltatja, még körülbelül két-három hét, amíg csatasorba állhat.

– A lengyel csapattal a tavalyi BL-szerelésünk alkalmával ismerkedtünk meg. Jó kapcsolat alakult ki a két klub között. Most mi látjuk vendégül Record Bielsko-Biala gárdáját, aztán a közeljövőben majd mi utazunk Lengyelországba – zárta szavait Pálmay Tamás.

Időközben elkészült a 2022/2023-as bajnokság pontos menetrendje. A Haladás három hazai meccsel kezd.

1. forduló, augusztus 15., hétfő, 18.30: HVSE–Kecskemét. 2. forduló, augusztus 19., péntek, 18.30: HVSE–Veszprém. 3. forduló, szeptember 3., szombat, 18.30: HVSE–Magyar Futsal Akadémia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában