Kézilabda

2022.08.25. 12:11

Jó úton jár az SZKKA - A szombathelyi kézicsapat felkészülése végéhez közelít

Végéhez közeledik a női NB I/B.-s kézilabda-bajnokságban szereplő SZKKA felkészülési időszaka. Az alapozás tapasztalatairól a csapat vezetőedzőjét kérdeztük.

Sütő Dániel

Forrás: VN-archív

Fotó: Unger Tamás

Július végefelé a Szent István együttes vendégeként játszotta első felkészülési mérkőzéseit a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia másodosztályú felnőtt gárdája. Pődör Zoltán lányai az alapozási időszak előrehaladtával egyre többet mutattak magukból edzőmeccseiken, látványosan javult a sebesség, a védekezés és a támadás is, ezt jelzik a találkozók eredményei is.

– Kezdünk lassan arra a szintre megérkezni, ahova előzetesen el akartunk jutni, mind sebességben, mind taktikai képességekben – tájékoztatott Pődör Zoltán, az SZKKA vezetőedzője. – Van még előttünk bőven munka. Az elmúlt hétvége nagyon jól sikerült, két nívós együttest tudtunk magabiztosan verni. A román élvonalban stabil középcsapatnak számító HC Zalau elleni meccset gyakorlatilag a buszból kiszállva erőből végigvittük. Másnap a cseh-szlovák MOL Liga bajnokcsapatát, a Michalovcét már jobb játékkal, nagy elánnal múltuk felül. Már 11 góllal is vezettünk, amikor feléledt ellenfelünk, visszajött a meccsbe, de rutinosan tartottuk előnyünket. A kisvárdai minitornán taktikailag is előre tudtunk lépni, már olyan ritmusban, sebességgel játszottunk, ahogy egy bajnokin illik.  

A héten az utolsó simításokat végzik a lányok, ez az időszak már jobbára a finomhangolásról szól. Pődör Zoltán elmondta azt is, hogy még egy sebességfokozattal feljebb kapcsolná az összjáték ritmusát, még gyorsabbá akarja tenni a játékot. Jövő héten pedig a taktikáé lesz a főszerep, hiszen szeptember első hétvégéjén, 3-án, szombaton 18 órakor kezdi meg a vasi alakulat a 2022-2023-as NB I/B.-s szezont Komáromban. Addig azonban még van egy kis idő – hátravan a szombathelyiek utolsó edzőmérkőzése, amelyet pénteken vívnak 16 órától az élvonalbeli NEKA ellen az Egyetemi Sportcsarnokban.

– Azt mondhatom, hogy most meg vagyok elégedve, de elégedett sosem vagyok teljes mértékben – folytatta az SZKKA trénere. – Elmondtam a lányoknak, hogy most kell még egy lapáttal rátenni a munkára, most kell még egy fokozattal feljebb kapcsolni, egyáltalán nem dőlhetünk hátra, van még két hét a bajnokságig, amit maximálisan ki kell használnunk. Teljesen átalakult a keretünk, amelyből egyénileg és csapatszinten is ki kell hoznunk a lehető legtöbbet. Egyre jobban működik a kémia a játékosaim között. Vannak még csiszolnivaló elemek, ezeken dolgozunk még. Egyértelműen kijelenthető, hogy az új játékosok teljesen el tudták sajátítani azt a stílust, amit vártam tőlük. Ugyan Elena Livrinic egy szerencsétlen lökés következtében térdsérülést szenvedett a Michalovce ellen, le is kellett cserélni, ami tanulságos eset volt, hiszen a találkozó végjátékában át kellett szervezni a csapatot, de tudtunk váltani, sőt, egy olyan játékot sikerült produkálni, ami feltétlen bizakodásra ad okot. Komplex egésszé kezd formálódni a társaság, amelyből, ha kiesik egy láncszem, akkor annak hiányát elbírja az együttes, köszönhetően annak, hogy viszonylag hosszú kispaddal rendelkezünk.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában