Labdarúgás

2022.08.10. 18:00

Kezdi a szezont a Viktória FC - Szombaton a Kelen SC lesz a vendég

A Haladás-Viktória FC női NB I.-es labdarúgócsapatától ketten távoztak a nyári átigazolási szezonban, öten pedig érkeztek.

Pum András

Szil Tünde hosszú ideig nem rúghat labdába

Forrás: Szendi Péter

Fotó: Szendi Péter

A szombathelyi együttes tavaly igazán remek szezont futott, ugyanis negyedik lett a bajnokságban, második helyen végzett a Magyar Kupában. A vasiak keretében – az előző év nyarától eltérően – ezúttal nem volt nagy átalakulás, a magyar válogatott Bíró Barbara (FTC) és a román válogatott Herczeg Andrea (Győri ETO) távozott, miközben erősítés gyanánt Schildkraut Fruzsina (DVTK), Kránicz Katalin (Győri ETO), Nagypál Fatima (FTC), Kis Anita (Soroksár), Dobó-Nagy Boglárka (Puskás Akadémia) érkezett.

– Öthetes felkészülés van mögöttünk, a lányok – csakúgy, mint az elmúlt években – ezúttal is becsülettel elvégezték a munkát – mondta Székely Tibor, a Haladás-Viktória FC vezetőedzője. – Amit elterveztünk, mindent el tudtunk végezni, hiányérzetem amiatt lehet, hogy két felkészülési mérkőzésünk is elmaradt. És csatárunkat, Szil Tündét súlyos sérülése miatt a teljes szezonra elveszítettük, az ő hiánya nagy érvágás. Örömteli viszont, hogy a vezetőségnek köszönhetően el tudtunk menni egy ausztriai edzőtáborba, ahol remek körülmények között készülhettünk. Ez a hét nap nagyban segítette az új lányok beilleszkedését is. A vezetőséggel leültünk, átbeszéltük a célokat. Mindenképpen szeretnénk tovább építeni a jövő csapatát és beépíteni a fiatalokat. Reálisan nézve a középmezőny elejére érhetünk oda, de mi nem a rea­litásért dolgozunk nap mint nap, hanem, hogy minél közelebb kerüljünk a dobogóhoz.

A vasiak eredetileg szombaton 16.30-as kezdéssel a Kelen SC otthonában kezdték volna a tavaszt, ám a fővárosiak ideiglenes otthonául szolgáló csepeli stadiont nem tudta hitelesíteni az MLSZ. Így az első fordulóban a két csapat Szombathelyen, a Haladás Sportkomplexumban, 11 órakor találkozik egymással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában