Streetball

2022.08.16. 13:10

Tömegek a körmendi streetball fesztiválon

Budapest, Nyíregyháza és Oroszlány után Körmend volt a következő állomása az idei streetball szezonnak. A fesztiválon mintegy 60 csapat vett részt.

Sütő Dániel

Forrás: Jámbori Tamás

Idén 29. alkalommal rendezték meg Körmenden a Streetball kosárlabda fesztivált, amelyen több száz résztvevő pattogtatott a Szabadság téren felállított pályákon. Bebes István polgármester megnyitó beszédében kiemelte, hogy a közel harminc éves múlt alatt több generáció pattogtatott a Szabadság tér aszfaltján, majd később térkövén. Többen innen és a körmendi grundokról indulva váltak profi kosárlabdázóvá, válogatott, vagy éppen európai szinten is jegyzett játékossá. Azóta már a környezet és maga a tér is alaposan átalakult, megújult.

Az időjárás szerencsére egész nap kitartott, így végig jó hangulatban, színvonalas mérkőzéseket tekinthettek meg a versenyre kilátogatók. A találkozók mellett a délelőtt folyamán a VIP program keretén belül a Dinamica SE kick-boxosai, a Körmendi DMTE női kézilabdacsapata és Körmendi Woman Basketball Club vívott csatákat. Bemutatkozott a körmendi női kosárlabda szakága (KWBC), fellépők között freestyle labdarúgó és bmx bemutatókat is megtekinthettek az érdeklődők. A szervezők elárulták, hogy jövőre a harmincadik, jubileumi rendezvényre még színesebb programokkal készülnek, hogy méltó módon emlékezzenek meg az elmúlt három évtized körmendi utcai kosárlabdájáról.

Eredmények. U12. Lány: 1. RiCsillagok. Fiú: 1. KaszáSHOCK. U14. Lány: 1. Kinder Komandö. Fiú: 1. Kosarasokk. Kenguru: 1. Hógolyók. U16. Lány: 1. … (pont, pont, pont). Fiú: 1. ALL STAR 4-es. U18. Női: 1. KWBC. Férfi: 1. AKU Junior. U23-as férfi: 1. Rutin rókák. Open kategória: 1. Vasi Energia. +35 férfi: 1. Azt még nem beszéltük megnyerik. Vegyes: 1. Mihályok +1. Speciális olimpia. I. divizió: 1. Kőszeg I.. II. divizió: 1. Ivánc II.

Dobóversenyek. Molten büntető 16: 1. Bayomi Levente. Molten büntető +16: 1. Nagy Péter. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában