Kosárlabda

2022.09.30. 14:32

A világ elitjében a szombathelyi gimnázium kosárcsapata

A rendkívül előkelő kilencedik helyen végzett a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium fiú kosárlabdacsapata az iskolások világbajnokságán.

Sütő Dániel

A világ elitjében az NLG csapata

Az ”A” kategóriás férfi kosárlabda diákolimpia országos döntőjében aranyérmet szerző Nagy Lajos Gimnázium csapata a bajnoki cím elbódításával jogot szerzett arra, hogy megmérettesse magát az iskolás kosárcsapatok világbajnokságán. Németh Attila alakulata a három darab négyfős csoport közül az ”A” jelűbe került, ahol a török, a nigériai és a kínai alakulat várt a szombathelyiekre. A vasiak szeptember 20-án érkeztek meg a nemzetközi tornának helyet adó Belgrádba, ahol először 24-én, a nigériaiakkal meccseltek. A magyar együttes hiába vezetett végig a mérkőzés során, az utolsó másfél perc nagyon rosszul sikerült, így hét ponttal (52-59) elbukta első találkozóját az NLG. 

A nigériaiak után a törökök következtek, akik ellen nem lehetett más cél, mint a tisztes helytállás, hiszen jóval komolyabb játékerőt képviseltek a szombathelyieknél. A magyarok nem vallottak szégyent, vállalható, 45-64-es vereséget szenvedtek a félholdasoktól, akik végül a döntőig meneteltek. A harmadik meccsnek úgy futott neki a vasi gárda, hogy ha legalább hét ponttal nyer, továbbjut csoportjából. Erre meg is volt az esély még másfél perccel a záró dudaszó előtt is, ám nem jött össze a bravúr (51-53), így alsóágra kerültek Németh Attiláék, akik a 9-12. helyért játszhattak tovább. A nepáli alakulat nem okozott gondot a mieinknek (94-5), majd következtek a bolgárok, akik ellen minden összejött (62-55), így kilencedik helyen zárt a Nagy Lajos Gimnázium csapata.

– Először is köszönet jár minden támogatónknak, akik nélkül nem juthattunk volna el Belgrádba – nyilatkozta Németh Attila testnevelő. – Reálisan nézve odaérhettünk volna az 5-6. hely valamelyikére, ha egy picit gyorsabbak, koncentráltabbak vagyunk, mivel sem a nigériai, sem pedig a kínai csapat nem volt annyival jobb nálunk. Büszke vagyok a fiúkra! A Nagy Lajos Gimnázium csapatának tagjai: Arnóczi Áron, Büki Lóránt, Gáspár Marcell, Hansági Kristóf, Horváth Ádám, Kapui András, Kovács Levente Hetény, Mesits Maxim, Varga Ádám és Vargovics András. A csapat vezetője Karagity Milán, edzői Svajda Gábor és Németh Attila volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában