Eredmények

2022.09.27. 14:22

BMX: osztrák, szlovén, magyar versenyzők Gencsapátiban

A Gencsapáti KSE BMX szakosztálya volt a házigazdája az Alpok Adria Kupa nemzetközi BMX-sorozatnak utolsó előtt állomásának - remekül teljesítettek a hazai versenyzők.

Tóth Gábor

Forrás: VN/Vincze Gergely

A Szlovénia, Ausztria és Magyarország BMX-kerékpárosait felvonultató nemzetközi sorozat 9. és 10. futamát rendezték Gencsapátiban. A Dr. Auer Alpe Adria BMX Kupán a három ország 13 klubja vett részt - több mint 130 nevezést regisztráltak a két napos tornára a szervezők, a házigazda Gencsapáti KSE aktivistái. A verseny előtti napokban komoly esőzések voltak, de a jól megépített pálya nagyszerűen bírta a nyomást.

-A pályát folyamatosan fejlesztjük, remekül versenyezhető, a külföldi BMX-esek körében is nagy népszerűségnek örvend - fogalmazott Vincze Gergely, Gencsapáti KSE BMX szakosztályának vezetője, edzője, versenyzője. - Nagyszerűen sikerült a két nap, népes, erős mezőny szállt nyeregbe, és a hangulat is kiváló volt. Külön öröm számomra, hogy klubunk versenyzői szépen teljesítettek, többen is dobogóra állhattak. Jól állunk a nemzetközi sorozatban, többen is érmes helyen állnak az összetett pontversenyben. Ennek megfelelően természetesen ott leszünk az Alpok Adria Kupa szlovéniai záróversenyén - amelynek október 7-8-án ad otthont Ljubljana.

 

Dr. Auer Alpe Adria BMX Kupa, a Gencsapáti KSE eredményei, amatőr 8 éves korig: Kocsis Benedek 1., 1.; Pék Gergő 2., 2.; Farkas Botond 4.; Gombos Milos 8., 9.. Amatőr 9-12: Gyenes Mikó Bence 5., Faragó Marcell 6. Cruiser 30+: Balogh Péter 1., 2.; Szabó Dániel 2., 1.; Bertalan Roland 4., 3.; Gombos Zsolt 7., 6.. Mini open 3-6: Major Levente 1., 1. Gyerek -8: Gombos Bors 1., 2.; Kocsis Kata 10., 8. Gyerek 9-10: Kocsis Bendegúz 3., 5.; Varga Bálint 6., 3.; Horváth Márk 10., 9.; Gombos Misa 11., 8. Gyerek 11-12: Vörös Zalán 5., 3.; Kleé Balázs 8., 8.; Mátyás Áron 16., 14. Gyerek 13-14: Kiss Barnabás 3., 2.; Gyerek 15-16: Zsoldos Péter 8., 1. 17+: Vincze Gergely 2., 3.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában