Atlétika

2022.09.06. 19:54

Gyurátz Réka és Rába Dániel uralta a kalapácsvetők versenyét

Budapest után Pápán is a Szombathelyi Dobó SE versenyzői diadalmaskodtak női és férfi kalapácsvetésben az atlétikai Magyar Nagydíjsorozat újabb állomásán.

Sütő Dániel

Rába Dániel önbizalomnövelő győzelmet aratott Pápán

Forrás: NS/Török Attila

A pénteki budapesti verseny után kedd délután következik a Magyar Nagydíjsorozat újabb állomása, amelynek a Pápai Sportcentrum ad otthont. a keddi pápai viadalnak is azért lett szeptember eleje az időpontja, mert az idény ezen szakasza már a 2023-as világbajnokság kvalifikációs időszakába esik, így a legjobb magyar atléták erős nemzetközi mezőnyben érhetnek el kiemelkedően jó eredményt.

A női kalapácsvetést múlt pénteken megnyerő Gyurátz Réka az első sorozatban még érvénytelen dobással zárt, másodjára azonban kerek 68 méterével az élre állt és onnantól kezdve ki sem engedte kezéből az első pozíciót. Réka az ötödik körben már 70 méter fölött járt, egészen pontosan 70,18 méterre szállt a kalapácsa. A Szombathelyi Dobó SE kiválósága ezúttal is uralta a mezőnyt, klubtársai közül Németh Zsanett 62,13-as legjobbjával az ötödik, Viszkeleti Villő pedig 57,73-as eredményével a hetedik lett.

A férfiak mezőnyében ezúttal nem állt dobókörbe a szombathelyi atléták közül Halász Bence, viszont Rába Dániel, Varga Donát, az olimpiai bajnok Pars Krisztián és Doma Benedek. Rába már az első körben az élre dobta magát (71,87), majd ismét a horvát Greguric Matijával vívott különmeccset az első helyért. Kettejük csatájába a harmadik sorozatban a Dobó SE ifjú titánja, Varga Donát is beszállt (72,78), aki legutóbb Budapesten 73,54-gyel második lett Halász Bence mögött. A verseny második felében már nem változott az élboly sorrendje, azaz Rába Dániel nyert 74,04-gyel, harmadik helyen zárt Varga Donát, míg Pars Krisztián (70,71) a negyedik, Doma Benedek (68,19) pedig a hatodik pozícióban végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában