Az összetett táblázat élén

2022.09.02. 12:00

Kiss Norbi folytatja! - Véget ért a nyári szünet, folytatódik a FIA kamionos Európa-bajnokság

A hétvégén Csehország, Most pályája ad otthont az ötödik versenyhétvégének - a Révész Racing szombathelyi pilótája, Kiss Norbert áll az összetett táblázat élén.

Tóth Gábor

Forrás: MW/archív

Fotó: Meder István

Május végén Olaszországban kezdődött a szezon, majd Magyarországon, Szlovákiában és Németországban versenyzett a mezőny. Utóbbi versenyhétvégét július 16-17-én rendezték, aztán következett a nyári szünet. Szombaton és vasárnap Csehországban, Most pályáján ismét rajthoz állnak a kamionok - Most után még Belgium (Zolder), Franciaország (Le Mans) és Spanyolország (Jarama) szerepel az idei versenynaptárban.

A szombathelyi Kiss Norbert háromszoros Európa-bajnokként, egyben címvédőként futott neki a szezonnak – és a bajnokság első felét roppant magabiztos teljesítménnyel tudta le. Az eddigi négy versenyhétvégén – 16 futam alatt – kilenc alkalommal elsőként ért be a célba, kétszer lett második, egyszer pedig harmadik. E remek eredménysornak köszönhetően az összetett ponttáblázat élén áll, 48 ponttal előzi meg a második helyezettet.

-Nagyon jól teljesített az autó a szezon első felében, így különösebb ötletünk nem volt arra, hogy még jobbá tegyük a kamiont - fogalmazott Kiss Norbert. - Persze apróbb finomításokat elvégeztünk rajta, illetve az ilyenkor szokásos karbantartás is megtörtént. Felkészülten várjuk a szezon folytatását.

-Megterhelő időszak következik, hiszen nagyon rövid idő alatt zavarjuk le a szezon hátralévő négy versenyhétvégéjét - folytatta Kiss Norbert. - Bepakoltunk a kamionokba, hiszen legközelebb október elején jövünk csak haza a műhelybe. Vagyis alaposan, aprólékosan fel kellett készülnünk a folytatásra. Mindenki minket akar megverni, ami teljesen természetes. De nekünk nem változtak a céljaink, továbbra is az Eb-győzelem a célunk!

Az összetett pontverseny állása: 1. Kiss Norbert (Révész Racing/magyar) 206 pont, 2. Jochen Hahn (német) 158, 3. Sascha Lenz (német) 152, 4. Adam Lacko (cseh) 122, 5. Antonio Albacete (spanyol) 98.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában