Javulni akarnak

2022.10.18. 14:35

A Sporting érkezik Körmendre az EC-ben

A FIBA Európa Kupa csoportkörének 2. fordulójában hazai pályán fogadja szerdán 18 órától az Egis Körmend a portugál Sporting CP együttesét.

Sütő Dániel

Forrás: VN/archív

Fotó: Szendi Péter

Hiába járunk még csak a szezon elején, a vasárnapi Kecskemét elleni vereséget (74-75) követően felerősödtek a szkeptikus szurkolói hangok az Egis Körmend játékát látva. Arról is hallani lehetett, hogy Antonisz Konsztantinidesz benyújtotta lemondását, ám információink szerint a keddi edzést is a ciprusi szakember vezényelte.

– Ahogyan azt korábban is nyilatkoztam, tavaly nagyon magasra tettük a mércét, erőn felül teljesítettünk – fogalmazott Ferencz Csaba, az Egis Körmend csapatkapitánya. – Az előző szezon is kissé nehezen indult, de végül kiegyenesedtünk és szép sikert értünk el. Úgy néz ki, idén még többet kell ezért dolgoznunk. Ehhez azonban sok türelemre lesz szükség, a szurkolók részéről is, mivel ez egy teljesen más típusú csapat a tavalyihoz képest. Higgye el mindenki, rengeteget dolgozunk azért, hogy jobbak lehessünk és reméljük, ezáltal rövid időn belül javul a játékunk. Csak úgy tudunk előbbre lépni, ha mindenki egy irányba húz. Halljuk a kritikákat, amelyek egy része jogos is, de csak úgy lehetünk jobbak, ha mindenki segíti, támogatja a másikat – mi egymást a pályán, a szurkolók pedig a lelátóról a csapatot. Csak együtt kecmereghetünk ki ebből a nehéz helyzetből. Látjuk, tudjuk a problémákat támadásban, védekezésben egyaránt és ezeket igyekszünk orvosolni, de ez nem oldódik meg egyik hétről a másikra – türelmet kérünk – hangsúlyozta a körmendiek vezére.  

Ferencz Csabáék szerdai ellenfele szintén a Bajnokok Ligája-selejtezőben bukott el az Antwerp ellen, így lemaradt a BL-csoportkörről. A luzitánok az EC-csoportkör első fordulójában otthon szenvedtek 24 pontos vereséget (89-113) a lengyel Anwiltől.

– Komoly csapat a Sporting, nagyon jó játékosok alkotják, tehát ezúttal sem lesz könnyű dolgunk – tért rá a Körmend soros ellenfelére Ferencz Csaba. – Persze, az ember mindig nyerni szeretne, most is ez a cél, de jelen helyzetben számomra az a legfontosabb, hogy előrelépjünk, legfőképpen védekezésben, támadásban pedig csapatként játszunk, ne egyénieskedve. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában