Birkózás

2022.11.30. 13:37

Aranyérmet szerzett a Haladás birkózója, Takács Arnold Attila a dobogó legfelső fokáig jutott

A HVSE birkózó szakosztályának tagja, Takács Arnold Attila a dobogó legfelső fokáig jutott az olimpiai reménységek nemzetközi versenyén.

Sütő Dániel

Takács Arnold Attila a dobogó tetején

Forrás: VN/HVSE

Szlovákia második legnagyobb városa, Kassa adott otthont az Olimpiai Reménységek Versenyének. A magyar serdülő szabadfogású birkózó válogatott is részt vett a nemzetközi versenyen, amelynek tagja volt a Haladás VSE versenyzője Takács Arnold Attila, aki október közepén az U15-ös korosztály országos megmérettetésen kiváló teljesítményt nyújtva bajnoki címet szerzett. Verés István tanítványa a szabadfogású 62 kilogrammosok súlycsoportjában négy mérkőzéséből mind a négyet megnyerte, így nagy fölénnyel diadalmaskodott kategóriájában.

– Három mérkőzését tusgyőzelemmel, egyet pedig technikai tusgyőzelemmel fejezett be, sikeresen – számolt be Takács Arnold Attila teljesítményéről Veréb István, a Haladás VSE birkózó szakosztályának vezetője. – Biztató volt már korábban is a formája, hiszen az idősebb korosztályban indulva, az ifik országos bajnokságán bronzérmet szerzett. A serdülők között pedig a 27 fős mezőnyben utasított mindenkit maga mögé. Mindennek fényében várható volt, hogy kitartó edzésmunkájával Kassán is jó eredményt érhet el. Helyén kell kezelni ezt az aranyérmet is. Arnold egyébként ötéves kora óta birkózik nálam, a sportág szeretete kódolva van a család vérvonalában, ugyanis bátyja, Ferenc szintén a tanítványom volt, többszörös magyar bajnoknak mondhatta magát, illetve édesapjuk is sokszoros szenior bajnok. Úgyhogy vannak elvárások Arnolddal szemben, aki kisebb kihagyás után az utóbbi 1,5-2 évben sokat fejlődött, eredményei, hozzáállása bíztató a jövőre nézve.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában