Siker

2022.11.26. 07:15

Halász Bence az év férfi atlétája

A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége 2022-ben is megválasztotta az év atlétáit és az év edzőjét. A felnőttek között az idén Kozák Luca és Halász Bence vehette át a rangos elismerést.

Sütő Dániel

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szerint a magyar atlétika 2022-ben ismét bizonyított. Fontos év volt, mert részben az elmúlt években tapasztalt nem várt szituációk miatt a közelmúlt szezonjai nem úgy sikerültek, mint ahogyan szerettük volna, különös tekintettel a tokiói olimpiára. Hozzátette, ebből a nehéz helyzetből azonban idén nem csak hogy felálltunk, de még szintet is léptünk. Ennek két vezető alakja Kozák Luca és Halász Bence voltak, akik, ahol elindultak, ott maradandót alkottak. Kiemelkedik az összes versenyük közül a müncheni Európa-bajnokság, ahol mindketten éremmel zártak.
A két kiemelt versenyzőnkön kívül a többiek is fantasztikus munkát végeztek, senki nem vallott szégyent és komoly tapasztalatokat szereztek a nemzetközi mezőnyben. Madarász Viktória, Szilágyi Réka, Gyurátz Réka és a váltók számára is kiemelkedően sikerült a 2022-es év. De nem csak ők, hanem mindenki más is tudása legjavát adta. Mindenki felmérte és tudja, hogy a jövő évi budapesti világbajnoksággal micsoda lehetőség kapujában áll a magyar atlétika.
Az év férfi atlétája az Európa-bajnoki ezüstérmes sportolónk, Halász Bence lett - adta hírül a Magyar Atlétikai Szövetség honlapja. Kitűnő kalapácsvetőnk már az oregoni a világbajnokságon áttörte a hőn áhított 80 méteres határt, amivel 5. lett, majd egy hónappal később a kontinensviadalon 80,92 méterre javította élete legjobbját. Csak hárman tudtak müncheni dobásánál nagyobbat ebben a szezonban. A Dobó Európa Kupát is megnyerő atléta edzői Németh Zsolt és Németh László, egyesülete a Szombathelyi Dobó SE.
Az év para atlétája a paralimpiai bajnok Ekler Luca lett, akinek idei fő versenyét, a világbajnokságot elhalasztották, de távolugrónk így sem maradt világcsúcs nélkül: júniusban a párizsi Grand Prix-n, a T38-as kategóriában 5,82 métert ugrott. Egy héttel később az épek között csupán két centivel maradt el a hat métertől. Edzője Szalma László, egyesülete a TSFE.
Az év ifjúsági női atlétája Viszkeleti Villő lett, aki a Gymnasiadén bronzéremnek, az U18-as Eb-n ezüstéremnek örülhetett, ráadásul a korosztályos világranglistán is a 2. helyen áll. A fiatal kalapácsvető az U20-as vb-n is szépen helytállt, és egy 5. hellyel térhetett haza Kolumbiából. Edzői Németh Zsolt és Németh László, egyesülete a Szombathelyi Dobó SE.
Az év edzője Németh Zsolt, a Szombathelyi Dobó SE edzője, akinek tanítványai közé két díjazott kalapácsvető is tartozik: a felnőtt Eb-ezüstérmes Halász Bence és az U18-as Eb-ezüstérmes Viszkeleti Villő. Mellettük az idei Eb-n 7. helyen záró Gyurátz Réka, és a Münchenbe szintén kijutó Pars Krisztián és Rába Dániel is az ő irányítása alatt készül.
Az Európai Atlétikai Szövetség kitüntetését vehette át Németh László, a Szombathelyi Dobó SE edzője, akinek munkáját az EA Coaching Award díjjal tüntették ki. Tanítványai közé tartozik két Év atlétája-díjazott, Halász Bence és Viszkeleti Villő is.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában