Haladás-Viktória

2022.12.21. 15:00

A fiataloké a jövő - Markó Edina bízik a szombathelyi utánpótlásban

A 6. helyen várja a tavaszi folytatást az ősszel edzőváltáson átesett Haladás Viktória női NB I.-es labdarúgócsapata.

Pum András

Székely Tiborral kezdte, Markó Edinával fejezte be az őszi idényt a Haladás Viktória. A vasiak a hatodik fordulót követően edzőt váltottak és a korábbi Viktória-játékos, majd edző, aztán magyar válogatott szövetségi kapitány Markó Edinával a bajnokságban három győzelmet, két döntetlen, egy vereséget, míg a Magyar Kupán egy győzelmet gyűjtöttek be. A Haladás Viktória 15 ponttal a 6. helyen áll a tabellán, a kupában pedig a negyeddöntőért játszhat.

– Nagyon szeretném, ha a Haladás Viktória ismét olyan csapattá válna, mint amilyen a 2000-es évek elején volt, amikor – még Viktória néven – 11 éven át a dobogón végzett – mondta Markó Edina. – Jövőre 30 éves lesz a Viktória és ugyan az Illés Akadémia, a Haladás Viktória és a Viktória hármasa szervezetileg elkülönül egymástól, szakmai irányelvekben, alapelvekben, képzésben sikerült a három egyesületet működtetni, összehangolni. Nagyon fontos az utánpótlás, az Illés Akadémia U19-es csapata, amely vezeti a kiemelt korosztályos bajnokságát és ahonnan 13 futballista szerepelt ősszel a felnőttcsapatban – ez egyedülálló a mezőnyben! Ők adják majd a jövő csapatát, hiszem, hogy velük eljuthatunk oda, ahová az előbb említettem: a dobogóra. Ami a jelent illeti, az edzőváltás után a csapaton önbizalomhiányt láttam, kicsit „szétesett” öltözőt. Emellett sok volt a sérült, úgyhogy ezt követően más jellegű munkát kellett végezni, fel kellett építeni a játékosokat, hogy növelhessük a teljesítményüket.

– Az első, szegedi találkozón döntetlent játszottunk, abban a mérkőzésben annyi is volt – folytatta Markó Edina. – Az Újpest ellen a csapaton teljes görcsösség lett úrrá, mentek előre a lányok, de nem volt meg a kellő önbizalmuk a kapu előtt. Aztán jött a budaörsi kupameccs, ahol 6-0-ra nyertünk. Ez az összecsapás önbizalom szempontjából nagyon jót tett a csapatnak, támadásokat vezettünk, gólokat szereztünk. Diósgyőrben ugyan nem sziporkáztunk, de két szép góllal nyertünk és fegyelmezetten futballoztunk. 

- Sajnos a csapat elhitte, hogy „megérkezett” a bajnokságba, de Szekszárdon 1-0-ra kikaptunk. Rossz volt a pálya, de hiába próbáltunk inkább a levegőben futballozni, az erős szél ezt sem tette lehetővé, nem sikerült komoly helyzetet sem kidolgoznunk. Sajnos egy ilyen vereség minden csapat életében előfordul. Annak viszont örülök, hogy aztán a Mol Fehérvár (4-0) és a Kelen SC (2-0) ellen sikerült győzelmekkel zárni az őszt. Ha egy meccset kellene kiemelnem, akkor az az értékes diósgyőri győzelmünk volt.

- Egyénileg kiemelném az U19-es csapat erősségét, Kiss-Lantos Hannát, aki már a felnőttcsapatban is letette névjegyét, kezdőjátékos lett. Marlo Sweatman most kicsit feljebb játszik, mint korábban, a tavalyi bajnokságban összesen négy gólt szerzett, ősszel már most négynél jár, a kupában pedig kettőnél. Remélem, tavasszal tovább tudja folytatni ezt a jó játékot. Nyáron elment a válogatott Bíró, helyére érkezett Schildkraut megsérült, de a 18 éves Dobó-Nagy Boglárka kiválóan szállt be, pedig nem volt egyszerű dolga: első meccsén volt csapata, a Puskás Akadémia ellen védett. Egyre jobb teljesítményt nyújtva alapemberré vált. Ki kell emelnem Gődért, aki a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt produkálta, pedig előbb Horti Bogi, majd Balogh dőlt ki mellőle sérülés miatt – Bogi később visszatért. Baccaro nagyon későn érkezett, de fokozatosan belelendült a játékba, nagy értéke lett a csapatnak. A fiatalok – Németh Adél, Kovács Virág, Urbán, Németh Mirtill – koruk ellenére máris alapemberei az együttesnek. Télen nem lesz változás a játékoskeretben, bízok abban, hogy a sérültek közül Schildkraut, Koprena és Szil bekapcsolódnak a felkészülésbe. Nagy Vanesszára viszont atroszkópiás műtét vár és Balogh Henrietta visszatérése is odébb van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában