80 éves lesz

2023.01.26. 14:00

A vasi futball szolgálatában - A megyei szövetség „mindenese” volt Piros László

Hihetetlen, de január 28-án, szombaton 80 esztendős lesz Piros László, Laci bácsi, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség korábbi „mindenese”, akit – bár régóta nyugdíjba vonult már – a „veterán”, sokat látott vasi klubvezetők a mai napig jó szívvel emlegetnek.

Tóth Gábor

Fotó: Cseh Gábor

Piros László viszonylag későn, 1960-ban, 17 évesen lett igazolt futballista, a Vép játékosaként kóstolt bele a megyei futballba, majd később a Postás mezében töltött el szép éveket – később több megyei I., II. osztályú csapatban megfordult. Már 1964-ben letette a játékvezetői vizsgát, majd 17 éven keresztül, 1973 és 1990 között fújta aktívan a sípot – később pedig ellenőrként járta az ország pályáit. Remek bíró volt, ezt igazolja, hogy az NB II.-ben, az NB III.-ban is működött (de például a Haladásnak is vezetett nemzetközi edzőmeccset). És közben fokozatosan becsatlakozott a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség vérkeringésébe.

– 1995-től 2007-ig tevékenykedtem a szövetség titkáraként – idézte fel az emlékeket Piros László. – De már évekkel korábban kivettem a részem a munkából. Sokáig egyedül csináltam például a játékvezető küldést, de intézem nevezéseket, igazolásokat, átigazolásokat. Akkoriban még mindent papír alapon rögzítettünk, ma már elképzelni is nehéz, hogy mennyit körmöltünk, mekkora archívumot kezeltünk. Pontosan tudtam, hogy én vagyok a csapatokért, és nem a csapatok vannak értem. Ennek megfelelően, akinek csak tudtam, annak segítettem – szerencsére elég jól elboldogultam a szabályok, határidők, formanyomtatványok meglehetősen bonyolult útvesztőjében.

Piros Lászlót a maga korában szerették, tisztelték a klubvezetők – e sorok írója is sok segítséget kapott tőle, amikor kezdő klubvezetőként belecsöppent a dolgok sűrűjébe. De el is ismerték a munkáját. A Vas Megyei Közgyűlés 1992-ben, 2000-ben és 2006-ban is a Megye Sportjáért díjban részesítette. Továbbá a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) több elismerését is kiérdemelte. Huszönt éves játékvezetői tevékenységét „Aranysíppal” jutalmazták, de a bíróként, ellenőrként eltöltött 35, majd 40 évére is díszes plakett emlékezteti.

– A sok kitüntetés közül arra vagyok a legbüszkébb, amikor a 90-es évek végén az MLSZ-től megkaptam a „Magyar Labdarúgásért Érdemrend” bronz fokozatát – árulta el Piros László. – Jó érzés végignézni a sok elismerésen, emlékplaketten. Minden pillanatát élveztem, amit a magyar, vagy pontosabban az amatőr labdarúgás világában eltölthettem. Rengeteg sportbarátságot kötöttem, remek sportembereket, önzetlenül dolgozó társadalmi aktívákat, nagyszerű futballistákat ismertem meg. Fedezetként futballoztam, először például éppen a néhai Szarka Zoltán ellen dupláztam – az átalam nagyon tisztelt Zoli a Szombathelyi Dózsa kapuját védte akkor, én a Vépet erősítettem. Kisgyerekként édesapámmal jártam a Haladás-meccsekre – más idők voltak azok, más futballisták játszottak akkor zöld-fehér mezben. Talán játékosként és bíróként is többre is vihettem volna, de nem bánom, hogy végül az íróasztalnál kötöttem ki. Villámgyorsan elröppent a 80 év, rengeteg emlék kering a fejemben. Nagyon örülök annak, hogy életem jelentős részét a futball szolgálatában tölthettem el. Nem tagadom, néha még ma is hiányzik az ilyen jellegű munka, a futballcsalád közössége.

Piros László – aki a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd a körmendi Mezőgazdasági Gépészeti Főiskolán tanult – nyugdíjba vonulása után is tevékeny maradt, ám 2022 decemberében egészségügyi problémák miatt, közel 60 év munkaviszony után kénytelen volt felhagyni az aktív munkával, öt éve özvegy.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában