Verseny

2023.01.15. 07:30

Az első erőpróba után Dél-Afrikába utaznak a Dobó SE atlétái

A szervezők nagy örömére a korábbi évekkel ellentétben jóval többen álltak dobókörbe a Szombathelyi Dobó SE–Németh Pál Dobóakadémia évindító dobóverseny-sorozatának első fordulójában.

Sütő Dániel

Varga Donát 70 méter fölött kezdett

Fotó: © Szendi Péter

Remek időjárás és a Sugár úti Atlétikai Centrumban megszokott kiváló körülmények fogadták mindazokat, akik részt vettek az idei téli dobóverseny-sorozat első fordulójában. Mint azt korábban írtuk, már tavaly megkezdték a Szombathelyi Dobó SE atlétái a felkészülést az idei szezonra. A szombati első erőpróba azeredmény szempontjából kevésbé volt mérvadó, sokkal inkább csak jelzésértékű, ki, hol áll jelenleg az alapozás során.

– A legörömtelibb az az, hogy nagyon sokan indultak, több mint 50-en, és még versenyen kívül is volt legalább 10 gyerek, aki kezdőként próbálta ki magát, viszont még nincs leigazolva, ezért nem kerülhettek be a jegyzőkönyvbe – összegzett Németh Zsolt, a Szombathelyi Dobó SE mesteredzője. –    Ilyen nagy létszámban már nagyon régen álltak dobókörbe az évi első januári megmérettetésen. A legnehezebb edzésterhelés végén rendeztük meg ezt a tornát, ennek megfelelően olyan kimagaslóan nagy dobások, eredmények nem születtek – fogalmazott a mesteredző.

Mivel a Dobó SE Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvetője nyak és váll környéki kisebb fájdalmakra panaszkodott, ezért Halász Bence indulását inkább nem kockáztatta a szombathelyi egyesület.

– Ezt leszámítva Bence jó állapotban van, amit a következő versenyen remélhetőleg már bizonyítani tud – folytatta Németh Zsolt. – Varga Donát 70 méter fölött kezdett, Rába Dániel nehézkalapáccsal ért el biztató eredményt, Gyurátz Réka pedig idei legjobbját dobta láncos kalapáccsal abban az értelemben, hogy edzésen nem sikerült ilyen messzire hajítania a szert. Ez az első verseny tekinthető az alapnak, a nagy kérdés az, hogy innen mekkorát tudunk majd még fejlődni február közepéig, amikor újabb megmérettetés következik.

Szerdán a Szombathelyi Dobó SE különítménye nyakába veszi ismét a fél világot, hogy tovább hangolódjon az idényre Dél-Afrikában.

– A legfontosabb az, hogy sérülésmenetesen tudjuk végigdolgozni az előttünk álló edzőtábort – tekintett a túra elé Németh Zsolt mesteredző. – Három hétig leszünk kint, kiváló időjárási körülmények között készülhetünk. Biztos vagyok abban, hogy 2-3 méterrel mindenki meghaladja az itthoni edzésátlagát. Most kezdődik a munka dandárja, ami meghatározza egész éves teljesítményünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában