Súlyemelés

2023.01.05. 13:12

Éremhalmozó év áll a Haladás súlyemelői mögött

Számos, érmekben gazdag siker mellett egy sajnálatos sérülés árnyékolta be a Haladás VSE súlyemelő szakosztályának tavalyi évét.

Sütő Dániel

Fotó: Unger Tamás

A Márkus Erzsébet vezette HVSE súlyemelő szakosztálynak 2022-ben minden korcsoportban – serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt – lett országos bajnoka, ami önmagában egy óriási teljesítmény. A szakosztályvezető Ligeti Ferenccel karöltve jelentős munkát végez annak érdekében, hogy évre évre megfelelő minőségű utánpótlás legyen a Haladásnál a súlyemelők között. A sikereket illetően pár példát említve emlékezetes marad a Tamásiban rendezett Junior Súlyemelő Országos Bajnokság, ahol két aranyat, két ezüstöt és három bronzot szereztek a vasiak, míg a nyíregyházi Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságról hét medállal tértek haza a Haladás-növendékek. A súlyemelők felnőtt országos bajnokságát pedig három éremmel zárták a zöld-fehérek – Gyürüs Barbara zsinórban ötödik bajnoki címét szerezte meg pályafutása során. Nemcsak itthon, hanem külföldön is szépen teljesítettek a vasi súlyemelők.

– Az Albániában rendezett felnőtt súlyemelő Európa-bajnokságon Boros Viktória szakításban újabb egyéni csúccsal összetettben a nyolcadik, Gyürüs Barbara pedig a hetedik helyen zárt kategóriájában – idézte fel Márkus Erzsébet, a HVSE súlyemelő szakosztályának vezetője. – Papp Géza pedig élete első junior kontinensviadalán szakításban, lökésben és összetettben is nyolcadik helyen végzett. Ami beárnyékolta a tavalyi évünket, az egyértelműen Boros Viki vállsérülése, amit az U23-as Eb-n szedett össze. Abban bízunk, hogy egy hónap múlva már edzésbe tud állni és teljesértékű munkára lesz képes. Szünet nélkül zajlottak az edzések év végén is a mi kis műhelyünkben, hiszen áprilisban rendezik a felnőtt Európa-bajnokságot, ennek szellemében Gyürüs Barbi már gőzerővel alapoz.    

Márkus Erzsébet elmondta azt is, 2023-ban igyekeznek minél több korosztályos Eb-n résztvenni, Boros Viktóriának pedig több kvalifikációs versenye is lenne, amelyeken reményei szerint dobogóra tud állni a HVSE súlyemelője.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában