Értékelés

2023.01.02. 12:39

Gyenge kezdés után jó folytatás - A 7. helyen telel a Csákánydoroszlói TE NB I.-es férfi tekeegyüttese

A középmezőnyben várja a folytatást a bajnokságot gyengén kezdő, később belelendülő Csákánydoroszlói TE NB I.-es tekecsapata.

Pum András

Meixner László volt az egyik legjobb csákányi

Fotós: Cseh Gábor

Öt-öt győzelemmel és vereséggel, egy döntetlennel, 11 ponttal a 7. helyen várja a tavaszi folytatást a Csákánydoroszlói TE NB I.-es férfi tekecsapata. A hazai mérkőzéseiket Zalaegerszegen rendező, Sütő Zsolt – majd őt szezon közben Danyi Krisztián váltó – irányította vasiak a 12 csapatos csoport középmezőnyében foglalnak helyet, hat pontra az elsőtől, hétre az utolsótól.

– Nem vagyok elégedett az őszi szerepléssel – szögezte le Musits József, a csákánydoroszlói tekecsapat szakosztályvezetője. – Döcögve indult a szekér, a szezon elején sajnos gyengén teljesítettünk. Aztán az ősz közepére belelendültünk, jöttek az eredmények, sorban nyertük a mérkőzéseket, feljebb is léptünk a tabellán. Fájó pont, hogy a gyengébb csapatoktól kikaptunk, persze 3200 csapatfa alatti teljesítményekkel nem is lehet meccseket nyerni. Az összfában is elmaradtunk a várttól, míg a tavalyi bajnokságban jöttek a 600-as eredmények, ezúttal ezekkel  – három kivétellel – adósak voltunk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy húzóemberünk, Vilics Gábor és Meixner László is sokat hiányzott sérülés miatt. Egyénileg a három legjobb átlag eredményt elérő Meixner Lászlót, Márton Szabolcsot és Vilics Gábort tudnám kiemelni. Szerencsére a vasi rangadókból jól jöttünk ki, a legtöbb megyei meccset sikerült megnyernünk, ez pozitívum. Mindössze két pontra vagyunk a harmadik helytől, ha összekapjuk magunkat tavasszal meglehet a dobogó. Mivel csak március közepén folytatódik a bajnokság, a felkészülésünket február elején kezdjük. Jó hír, hogy a zalaegerszegi pálya nem zár be télen, viszont edzeni idehaza, Csákánydoroszlóban fogunk. Játszunk felkészülési meccseket is, ezek még szervezés alatt vannak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában