Előbbre léptek

2023.01.10. 11:23

Remekeltek 2022-ben a HVSE birkózói

A Haladás VSE birkózó szakosztálya 100 ponttal szerzett többet tavaly, mint 2021-ben – köszönhetően a hazai és nemzetközi porondon elért jó eredményeknek.

Sütő Dániel

Fotós: © Unger Tamás

Óriási Ligeti-bravúrral elért Európa-bajnoki harmadik hely, megannyi korosztályos arany-, ezüst- és bronzérem – nem fukarkodott a kiváló eredményekkel tavaly sem a HVSE birkózó szakosztálya.

– Sikeresnek mondható a 2022-es esztendő, hiszen felnőtt korosztályban lett egy Európa-bajnoki bronzérmünk Ligeti Dániel remek teljesítményével, az U23-as korosztályban szereztünk egy Európa-bajnoki nyolcadik helyet, ami 260 pontot eredményezett egyesületünknek és benne a szakosztályunknak – foglalta össze az elmúlt év kiemelkedő sikereit Veréb István, a Haladás VSE birkózó szakosztályának vezetője, aki tavaly májusban a Magyar Birkózók Szövetségének éves közgyűlésén életműdíjat vehetett át.

– Több magyar bajnokot is ünnepelhettünk a fiúk között, így joggal lehetünk elégedettek, hiszen a 2021-es évhez képest 100 ponttal többet szereztünk. Megpróbáljuk hasonlóan eredményesen folytatni idén a munkát. Ami a 2022-es célokat illeti, a felnőtt Eb-n, illetve világbajnokságon már komoly harc lesz az olimpiai kvótákért Ligeti Dani részvételével, a legjobb öt már idén kvalifikálhatja magát a 2024-es párizsi játékokra. Igyekszünk felzárkóztatni a fiatalabbakat, akik között már vannak magyar bajnokok, illetve bajnoki ezüst- és bronzérmesek.

Veréb István az előző évben is körbeutazta az országot növendékeivel, akik egy-két rosszul sikerült versenytől eltekintve folyamatos fejlődést mutattak hónapról hónapra.

– A legkisebbek közül, a diák I., diák II.-es korosztályból kiemelendő Nyári Bence, Horváth Bence, a serdülők közül Fekete-Riha Károly, Huszár Olivér, valamint Takács Arnold azok, akik az elmúlt évben nagyot fejlődtek. Az ifik közül pedig Fábián Bálintot tudnám említeni. Tehát minden korosztályban van azért néhány olyan versenyző, aki meghatározó a magyar birkózásban – emelte ki a HVSE szakosztályvezetője, aki azt várja tanítványaitól 2022-ben, hogy magukhoz képest minél eredményesebbek legyenek és minden téren előbbre lépjenek.

– A birkózás nem az a sportág, ahol rövid idő alatt el lehet érni jó és kimagasló eredményeket. A birkózás egy nagyon nehéz sportág, amelyben fél vagy egy év után még nincs eredmény. Több éves, rendszeres, kemény munka kell ahhoz, hogy jó eredmények születhessenek magyar szinten, ahhoz pedig még több, hogy valaki a világversenyeken is megállja a helyét. A prioritást idén Ligeti Dani olimpiai kvótaszerzése jelenti, megpróbálunk ezért mindent megtenni, illetve idén is igyekszünk minél több fiatal birkózónkat eljuttatni világversenyekre, mert így tudnak csak fejlődni. Nyerő típus vagyok, nem az 5-6., vagy a 8. hely megszerzéséért küldöm szőnyegre a birkózóimat, hanem azért, hogy győzzenek – zárta szavait Veréb István.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában