Örök fiatal

2023.02.23. 13:58

Egyre több verseny, egyre nagyobb kihívás - nem lassít a veterán tápláni sportember

Borbás Tibor sportőrült. A veterán sportember (és népes családja) folyamatosan keresi a kihívásokat, versenyről versenyre jár – és nem öregszik.

Tóth Gábor

Fotó: Unger Tamás

Borbás Tibor családfő 43 éves volt, amikor fiai – Tibor és Tamás – hatására elkezdett komolyabban sportolni. Most 66 esztendős, de a lelkesedése nem csökkent, sőt egyre több versenyen, egyre rangosabb erőpróbákon áll rajthoz. Elsősorban a futás határozza meg a népes Borbás család életét, de komoly szerepet kap a küzdősport, a testépítés, a tánc, a kerékpár, a torna, a labdarúgás.

– Egész életemben, gyerekkoromtól kezdve sportoltam, „vénségemre” kezdtem komoly venni a sportos életstílust, elsősorban a futást és a karatét állítottam a fókuszba – elevenítette fel a kezdeteket Borbás Tibor.  – Shotokan karatéban azóta szakedzői vizsgát tettem, népes csoportot oktatok, irányítok. Futásban is gyorsan fejlődtem, már több maratont is teljesítettem – egészen jó időket futok. 

Bár korosodom, de nem lassítok, sőt, egyre többet edzek. Heti szinten háromszor, négyszer biztosan futok, összességében minimum 50-60 km-t teljesítek. Persze olyan szinten azért nem vagyok, mint Tibor fiam, aki 2019-ben például a 12. helyen ért célba a görögországi 241 kilométeres Spartathlon ultramaratoni futóversenyen. De 2022-ben 15 amatőr futóversenyen álltam rajthoz – a +55-ös, +60-as korosztályokban általában dobogón végeztem.

A 15. Keszthelyi Kilométerek Maratonon első lettem, az 5. Őrségi Félmaratont szintén megnyertem, akárcsak az első alkalommal kiírt 7 km-es Jáki Szent Márton Futást. Érdekes verseny volt a balatonlellei 5. Beach Run verseny – 3000 métert kellett futni mezítláb, felét a Balaton térdig érő vízében, felét homokban. Ha jól számoltam, 2022-ben összesen 2500 km-t futottam.

– Az idei évre is vannak terveim, eddig három versenyre neveztem márciusban és áprilisban – folytatta az örökifjú sportember. – Tapolcán egy 6 órás versenyen veszek részt, szeretnék legalább 60 km-t teljesíteni. Majd következik a 5. Festék Bázis Félmaraton Jánosházán, aztán a 38. Telekom Vivicittá Félmaraton Budapesten. Ezzel kezdem a versenyszezont – ami roppant mozgalmasnak érkezik.

– Az a célom, hogy példát mutassak másoknak, hogy propagáljam az egészséges, sportos életmódot. A mozgás, a sport segít megőrizni az egészséget, fiatalon tartja a testet, a szellemet. Magam például nem is emlékszem arra, hogy mikor voltam beteg. Ugyanakkor a sport kitartásra, fegyelemre is nevel, mindkettő fontos érték. Igaz, nekem annyiban azért könnyebb dolgom van, hiszen az egész család sportol, a fiaim, a menyeim, az unokáim, így együtt húzzuk egymást, minél jobb teljesítményre sarkallva – zárta szavait Borbás Tibor. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában