Labdarúgás

2023.02.07. 18:27

Három viktóriás a román válogatottban - Gődér Brigitta, Ana-Maria Vladulescu és Kis Anita is pályára léphet a ciprusi tornán

A női labdarúgó NB I.-ben szereplő Haladás Viktória három futballistája is meghívót kapott a román válogatottba.

Pum András

Kis Anita ősszel jó teljesítményt nyújtott a Haladás Viktóriában

Forrás: Unger Tamás

Cipruson rendezik azt a nemzetközi tornát amelyen részt vesz Magyarország, Horvátország és Románia válogatottja Finnország társaságában. Christian Dulca szövetségi kapitány kijelölte a Ciprusra utazó román keretet, melynek tagja a Haladás Viktória három játékosa, Gődér Brigitta, Ana-Maria Vladulescu, és pályafutása során először meghívót kapott Kis Anita. Érdekes helyzetbe került az erdélyi születésű, 20 esztendős futballista. Kis a tornán az első meccsen, Magyarország ellen debütálhat a román válogatottban. Kis nyáron, Soroksárról igazolt Szombathelyre, ősszel három mérkőzésen volt kezdő, négyszer csereként állt be. 

– Egy évvel ezelőtt már kaptam meghívót a román válogatottba, de akkor köszönettel visszautasítottam, ugyanis abban bíztam, hogy a magyar válogatottól is érkezik majd meghívó – mondta Kis Anita. – Ám mivel ősszel keveset játszottam, így reálisan nézve nem is számíthattam erre. Román oldalról viszont újfent érkezett meghívó, és másodszorra már nem utasítottam vissza. Korábban szerepeltem az U15-ös, U17-es, U19-es román válogatottban, örülök, hogy most a felnőtteknél is számítanak rám. Személyesen nem ismerem a szövetségi kapitányt, így biztos új élmény lesz vele együtt dolgozni. Szeretném megmutatni, mire vagyok képes – akár régebbi posztomon, védőként, akár középpályásként számít rám a kapitány. Mindkét poszton nagy a konkurencia, de szeretnék minél többet játszani a ciprusi tornán, a nemzetközi mérkőzések tapasztalatai pedig mindig jól beépíthetők a hazai bajnokságba is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában