Terepfutás

2023.02.02. 12:49

Szépszámú induló a terepfutáson - Száztízen álltak rajthoz a dozmati viadalon – 5, 10 és 20 kilométeren versenyeztek

Összesen 1290 km-t teljesítettek az Alpokalja Szabadidősport és Környezetvédő Egyesület által rendezett Vasi Terepfutó Sorozat dozmati futamán az indulók

Pum András

Szalay Levente (Alpokalja) nyerte a 20 km-et a 16-35 éveseknél

Forrás: VN/Horváth Zoltán

Dozmat másodszor adott otthont a versenynek: a falu sportközpontja ideális helyszíne volt a viadalnak. Összesen 110-en álltak rajthoz, a legidősebb futó 70, a legfiatalabb 5 éves volt a vasárnapi derbin. Voltak családok, ahol három gyermek is teljesítette a választott távot. A legnépszerűbb az idén is a 10 km-es futam volt, melynek abszolút győztese az idén először induló Gráf Máté lett. A 20 km is sokakat vonzott, itt az első négy beérkező nem meglepő módon tájfutó volt – úgy tűnik, számukra otthonos terep a sok szint és a változatos, helyenként csúszós talaj. A kategória abszolút győztesének Szalay Levente (Alpokalja SK) bizonyult, aki rajt-cél győzelmet aratott, nagy fölénnyel futotta végig a távot. Idén először egyébként a hosszabb távokon is 5 km-es köröket teljesítettek, így sokkal jobban követhető volt a verseny. A szervezők a következő, február 11-i, parkerdei futamra az iskolákat szólítják meg: az az iskola, amely a legtöbb diákot és tanárt mozgósítja a „Mi az nekünk??”– Suli Kupára, a szponzorok jóvoltából különdíjat kap. A versenyen a 2, 5, 10 és 20 km bármelyike teljesíthető.

Vadregényes tájakon, erdőn-mezőn át futottak az indulók – összesen 110-en neveztek a terepfutó viadalra
Forrás: VN/Horváth Zoltán

Dobogósok. Férfiak, 5 kilométer. 10-15 évesek: 1. Horváth Bertalan (Haladás VSE) 24:05, 2. Németh Noel (HVSE) 25:11, 3. Héra Szilárd (Alpokalja SK) 27:21. 21-35: 1. Galambos Martin 26:00. 36+: 1 Döbör Imre 25:40, 2. Németh Sándor 34:45, 3. Ajkay Zsolt 36:23. Nők, 5 km 10-15: 1. Rózsavölgyi Gréta (HVSE) 30:50, 2. Koltay Dorka (HVSE) 32:13, 3. Horváth Gyöngyi (HVSE) 37:24. 36+: 1. Nemeth Beata 27:36, 2. Pártosi Anna 28:17, 3. Legáth Krisztina (HVSE) 34:10. Férfiak, 10 km, 16-35: 1. Gráf Máté  42:10, 2. Jacsev Fülöp (Alpokalja) 48:47, 3. Polgár Bátor (Alpokalja) 50:33. 36-55: 1. Devecseri Bálint 44:01, 2 Horváth Krisztián 44:39, 3. Fábrics Gábor 45:30. 56+: 1 Garami Árpád (Alpokalja) 47:08, 2 Pádár István 54:20, 3 Kozma Sándor 57:31. Nők, 10 km, 16-35: 1. Héra Viktória (Alpokalja) 57:21, 2. Márk Boglárka (Alpokalja) 1:02:51, 3 Kukkonka Viktória 1:04:12. 36-55: 1. Bognár Nikoletta 48:52, 2. Vörös Petra 52:23, 3. McCarthy Bernadett (HVSE) 59:00. 56+: 1.: Petőczné Krétay Edit 1:00:14, 2. Holló Tiborné 1:16:29. Férfiak, 20 km, 16-35: 1. Szalay Levente (Alpokalja) 1:23:33, 2. Jámbor Zsigmond (Alpokalja) 1:28:11, 3. Bognár Zoltán (Alpokalja) 1:31:33. 36-55: 1. Lakner Szilveszter 1:36:22, 2. Sági Balázs 1:36:44, 3 Ródler Zsolt 1:37:28. 56+: 1. Ódor Gábor 1:39:40, 2 Koren Pál 2:20:20. Nők, 20 km, 36-55: 1. Csizmaziáné Soós Krisztina 2:09:16, 2. Piszker Viktória 2:37:31. 56+: 1 Paál Éva 2:17:56. Fiúk, 2 km -10: 1. Gaál Zétény 9:23, 2. Devecseri Barnabás 10:05, 3. Radó Benett 11:49. Lányok, 2 km, -10: 1. Polgár Dalma 12:39. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában