Megemlékeztek Kővári Józsefről

2023.03.18. 09:00

A Bolyai-iskola adott otthont a rangos Alapszintű Torna Városi Döntőnek

Szép és eredményes gyakorlatokat mutattak be a fiatalok az Alapszintű Torna Városi Döntőben.

Sütő Dániel

A házigazda Bolyai ezüstérmes csapata

Az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban rendezték az Alapszintű Torna Városi Döntőt, amellyel egyben Kővári Józsefre, a kiváló testnevelő tanárra és edzőre emlékeztek, aki hosszú évtizedek alatt sok gyermekkel szerettette meg a torna sportágat. Felesége, Kővári Mariann köszöntötte a csapatokat.

Míg a körzeti döntőn 15 együttes mérette meg tudását, a városi döntőn már csak a hat legmagasabb pontszámot elért indulhatott. A szekrényugráson és talajon kívül még egy hármas erőpróbán kellett teljesíteniük a gyerekeknek. A felkészítők és a kis tornászok is kitűnő munkát végeztek, sok volt a maximális pontszám. A csapatok húzóemberei között voltak igazolt versenyzők, illetve olyanok, akik rendszeresen járnak torna foglalkozásokra, vagy éppen, akik testnevelés órán gyakorolták be a feladatokat.

Eredmények. Csapat: 1. Zrínyi 131,65 pont. 2. Bolyai 128,7 p. 3. Reményik 127,45 p. 4. Boldog Brenner 126,15 p. 5. Olad 125,4 p. 6. Paragvári 112,5 p. Egyéni: 1. Király Veronika (Zrínyi) 33,25 pont. 2. Szabó Júlia (Bolyai) és Schimmer Eszter (Zrínyi) 33,05 p. 4. Balogh Róza (Boldog Brenner) 32,85 p. 5. Sándorfi Aliz (Zrínyi) 32,8 p. 6. Győrfi-Horváth Johanna (Zrínyi) 32,55 p. 

A dobogós csapatok: első a Zrínyi, második a Bolyai, harmadik a Reményik 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában