Kosárlabda

2023.03.10. 12:52

Nem szabad hibázni a DEAC ellen - Visszavágna a Körmend

Az NB I.-es férfi kosárlabda-bajnokság 23. fordulójában szombaton 18 órától visszavágna ősszel elszenvedett idegenbeli vereségéért az Egis Körmend hazai pályáján a DEAC-nak.

Sütő Dániel

Chambers és Scott decemberi csatáját utóbbi nyerte Debrecenben

Forrás: MKOSZ

Fontos győzelmet aratott legutóbb Kocsis Tamás legénysége Nyíregyházán, ahol 83-74-re tudott diadalmaskodni.

- Azért nem olyan rossz csapat ez a Nyíregyháza, mint ahogyan azt a helyezésük mutatja, nem véletlenül volt 20 pontos előnyük pár héttel ezelőtt Zalaegerszegen, majd az elmúlt fordulóban Szegeden is, viszont egyik meccsen sem sikerült megtartania tetemes előnyét - tekintett vissza az Egis Körmend múlt hétvégi találkozójára Kocsis Tamás vezetőedző. A Rába-partiak tehát győzelemmel hangolódtak soron következő létfontosságú rangadójukra, a tabellán közvetlenül előttük álló, a vasiakkal azonos mérleggel rendelkező DEAC ellen.

- Azt nem mondom, hogy ez az összecsapás dönti el, melyik csapat jut be az első 8-ba, hiszen van még hátra jó pár mérkőzés, de a végkifejletet nagyban befolyásolhatja a szombati derbi - tért ki a vasi piros-feketék hétvégi bajnokijára a tréner. - Két jó formában lévő együttes feszül majd egymásnak szombaton, a Debrecen zsinórban hat győzelemmel érkezik, nálunk öt siker és egy vereség az utóbbi hat találkozónk mérlege. Hazai pályán nem lehet más célunk, mint megnyerni ezt a fontos összecsapást, mert eltökélt szándékunk, hogy beverekedjük magunkat a 8-ba. A folytatást illetően közvetlen riválisainkhoz képest nekünk van a legnehezebb sorsolásunk, éppen ezért nem kell néznünk, hogy ki az ellenfél, mert bárkit fogadunk, bárkihez látogatunk, azt meg kell vernünk, ez az egyetlen képlet arra vonatkozóan, hogy a 8-ba kerüljünk. Nyilván, ennek a súlyát mindenkinek át kell éreznie, és maximálisan koncentrálnia kell. Nem lehet kihagyni, nem szabad rosszul kezdeni, vagy rosszul befejezni a meccset, mert minden egyes hiba megbosszulja magát - szögezte le a körmendiek mestere.  

Kocsis Tamás hozzátette, a Debrecen szárnyal az edzőváltás és Darrin Govens szerződtetése óta, teljesen más képet fest azóta a hajdúságiak játéka, rendkívül erős belső kosarasokkal rendelkeznek, így egyáltalán nem meglepő az utóbbi időszakban sorozatban elkönyvelt hat győztes meccsük. A két gárda tavaly december eleji találkozóján 90-72-re múlta felül az akkor még erősen gyengélkedő DEAC a Körmendet, majd nem sokkal a meccs után lemondott posztjáról a Rába-partiak akkori edzője, Antonisz Konsztantinidesz.  

- Nem a tabella alsó felében lévő együtteseket verték meg, hanem tudtak nyerni például Szombathelyen, valamint hazai környezetben a Szolnokot is elkapták - ezek a győzelmek nem véletlenek. Jól ismerjük Mócsán Bálintot, aki válogatott formában kosarazik, de mindenki mást kellőképpen feltérképeztünk - fogalmazott Kocsis Tamás.

Eric Adams a héten még könnyített edzést végzett, nem jött még teljesen helyre a bokája, de vállalja a játékot és próbál segíteni a csapatnak a DEAC ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában