Kosárlabda

2023.05.16. 12:48

Egis-Körmend - Harc a bronzéremért

Az NB I.-es férfi kosárlabda-bajnokság bronz párharcának első összecsapásán szerdán 18 órától a Zalaegerszeg otthonában lép pályára az Egis Körmend alakulata.

Sütő Dániel

Forrás: VN-archív

Egy héttel ezelőtt az Egis Körmend ellen az Alba Fehérvár harmadik győzelmével bebiztosította helyét a bajnoki döntőben. Így a vasi piros-feketék a bronzéremért küzdhetnek tovább a másik ág vesztesével, a Zalaegerszeg gárdájával. A korábbi évekkel ellentétben idén már a harmadik helyet is három megnyert meccsel lehet kiérdemelni.

– Azt nem mondhatnám, hogy a Fehérvár elleni párharcunk elveszítése utáni napok nyomtalanul teltek el, mert mi magunk sem gondoltuk volna, hogy az Alba ennyire simán túllép rajtunk – fogalmazott Kocsis Tamás, az Egis Körmend vezetőedzője. – Tényleg mindent megtettünk, de Chambers kiesésével teljesen nyilvánvaló volt, hogy még kevesebb a sanszunk. Ez egy nagyon jó Alba volt, nem kérdés, hogy a jobb csapat jutott tovább a döntőbe. Igyekeztünk összeszedni magunkat, mert igenis számít ez a bronzérem, már csak a közönségünk miatt is. Tartozunk ennyivel a szurkolóinknak, akik egész évben egészen elképesztő módon buzdították a csapatot. Éppen ezért mindent elkövetünk azért, hogy ezt a szezont is éremmel zárhassuk.    

Kocsis Tamás szerint a döntőbe be nem jutó csalódott csapatok csatáját az nyeri, amelyik jobban akarja a győzelmet.  

– Nyilván hangsúlyosak lesznek a taktikai elemek is, de alapvetően az érhet oda a dobogóra, aki sikerre éhesebb – folytatta a körmendiek trénere. – Minden bizonnyal a ZTE-nél a balul sikerült tavalyi szezon után – a menedzsment és a komplett edzői stáb lecserlésével – nagy siker lenne idén egy bronzérem. De ugyanezt elmondhatjuk mi is, hiszen a tavalyi fantasztikus ezüst után nem hangzana rosszul most egy bronz, lévén, hogy Körmend még mindig csak egy kisváros, amelyben ez is óriási eredménynek számítana és nagy lökést adhat a jövőre nézve játékosnak, szurkolónak, a vezetőségnek egyaránt.  

A Rába-partiak vezetőedzője elmondta, együttese a teljes ZTE-keret ellen készül, függetlenül attól, hogy az utolsó két Falco-meccset kihagyó O'Reilly játszik-e vagy sem.

– Fontos szempont lesz, hogy a zalaegerszegi alakulat gerincét alkotó légiósokat miként tudjuk kivenni a játékból, mivel pontjaik többségét ők termelik. Trice, O'Reilly, Ostojic, Smith teljesítménye meghatározó, de Rakicevicet is meg kell említeni, aki a szombathelyiek elleni harmadik meccsen tudott dobni 25 pontot. Minden légiósuk képes kiemelkedőt alkotni,

úgyhogy nem lesz egyszerű dolgunk, hosszú párharcra számítok, amelynek során egy meccset mindenképpen nyernünk kellene idegenben. A légiósok mellett olyan stabil kiegészítő játékosaik vannak, akik elfogadták a szerepüket. Talán emiatt is ilyen jó idén a ZTE, hogy mindenki tisztában a feladatával és háborgás nélkül mindenki teszi a dolgát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában