Bajnokok lettek

2023.06.08. 17:01

Brillírozott a Bolyai női röpicsapata a diákolimpia döntőjében

Magabiztos teljesítménnyel, fölényesen nyerte meg a IV. korcsoportosok Röplabda Diákolimpia Országos Döntőjét a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium női csapata.

Sütő Dániel

Forrás: MDSZ

Országszerte összesen majdnem 200 csapat nevezett be a körzeti versenyekre, ez a szám már megközelíti a pandémia előtti számot. Így ebben a korosztályban a röplabda majdnem 2400 diákot mozgatott meg. Az országos döntőbe 8-8 csapat jutott be, Miskolcon tehát 224 versenyző játszott az érmekért. A mérkőzések, amelyeket a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesületrendezett, a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban zajlottak két napon át.

A lányok küzdelméből kiemelkedtek a szombathelyiek, akik a B csoportba kerültek a szabolcsi II.-es, a kecskeméti, valamint a gödöllői alakulat társaságában. A Bolyai kivétel nélkül minden csoportellenfelét 3:0-val ütött ki, így rendkívül meggyőző teljesítménnyel nyerték meg kvartettjüket Tuider Milán lányai. Mivel csoportelsőként zártak a vasiak, ezért nem kellett keresztmeccset játszaniuk, hanem egyből az elődöntőbe jutottak. A legjobb négy között a békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola gárdája következett, amelyet szintén 3:0-ra múltak felül a szombathelyiek. A döntőben Szabolcs-Szatmár vármegye I.-es alakulatát, a Móricz Zsigmond Általános Iskola együttesét is simán, 3:0-ra legyűrték Tuider Milán tanítványai, akik így bajnoki címet ünnepelhettek.  

– Nagyon nagy várakozással indultunk neki ennek a röplabda diákolimpia országos döntőnek – fogalmazott Tuider Milán testnevelő. – A februárban rajtoló regionális versenyek során hamar kiderült, hogy vérmes reményeink lehetnek a döntőbe jutással kapcsolatban. Alapcélkitűzésünk a legjobb négybe jutás volt, de titkon reméltük, hogy odaérhetünk a fináléba. A lányok nagyon magabiztos játékot mutattak végig, hiszen az egész sorozatot szettveszteség nélkül abszolválták, beleértve a selejtezőket és a döntőt is.

A döntő legjobb játékosa a bolyais Németh Luca, a legjobb védekező Némethy Száva Hanna, a legeredményesebb testnevelő pedig Tuider Milán lett.  

Az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium bajnokcsapatának tagjai: Németh Luca, Fodor Kinga, Wagner Lilla, Balassa Liza, Szoó Réka, Gyurkó Glória, Csákváry Kinga, Tájmel Abigél, Komondi Réka, Némethy Száva. Felkészítők: Tuider Milán, Őri Gergely.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában