Micsoda show

2023.06.01. 14:48

Király Gábor és Guzmics Richárd Gallasék ellen futballozott a Hősök terén - fotók

A Sevilla–AS Roma Európa-liga döntő előtt a Hősök terén a magyar öregfiúk válogatott az UEFA-legendák együttesével csapott össze. Előbbi együttesben Király Gábor és Guzmics Richárd is pályára lépett.

Pum András

Forrás: NSO/Koncz Márton

Rengeteg program előzte meg a Puskás Arénában rendezett Sevilla–AS Roma Európa-liga finálét. Az egyik ilyen rangos esemény a Hősö terén, műfüvön rendezett magyar öregfiúk válogatott–UEFA-legendák összecsapás volt. A magyar csapatban két korábbi Haladás-játékos, Király Gábor és Guzmics Richárd is helyet kapott, előbbi a második félidőben az UEFA együttesében is védett. Amelyben olyan korábbi kiváló futballisták szerepeltek, mint Gallas,  Cambiasso, Perrotta. A 2x25 perces meccset az UEFA nyerte 8-4-re.

– Francesco Totti repülőgépe késett, így ő nem játszott ellenünk – mondta Guzmics Richárd. – A meccsen a show dominált, próbáltunk jól és szépen futballozni, kiszolgálni a közönséget, de ez elsősorban az UEFA csapatának sikerült – jobb volt az ellenfelünk. Szép akciókat, szép gólokat láthattak a szurkolók, többszázan voltak a Hősök terén. A meccs után közös ebéddel zártuk a programot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában