2023.10.02. 13:55
Körmend: Megcélozzák a főtáblát
A kosárlabda FIBA Európa Kupa körmendi selejtezős csoportjában kedden 19 órától először a házigazda Egis Körmend csap össze a ciprusi Anorthosis Famagustával.

Fotó: Szendi Péter
Több szempontból is fontos volt a szezonnyitó fordulóban a Körmend Kaposvár ellen aratott győzelme (80-71), hiszen azon túl, hogy Kocsis Tamásék sikerrel vették az első bajnoki akadályt, pozitív élményekkel hangolódtak a kedden rajtoló FIBA Európa Kupa-selejtezős tornájukra.
- Nagyon fontos volt, hogy idehaza megnyerjük az első bajnokinkat, másnaptól viszont már teljes erőbedobással a FIBA Kupa-selejtezőre koncentráltunk - fogalmazott Kocsis Tamás, az Egis Körmend vezetőedzője. - Most is még vannak hibák, meg még lesznek is olyan játékelemek, amelyekben fejlődnünk kell, de ez egy hosszú folyamat, ami eltart május végéig. Az óriási fegyvertény volt a Kaposvár ellen, hogy Nikola Djogo tudta vállalni a játékot, nagyon fontos láncszeme volt a csapatnak, hiszen 17 percig tudott bennünket segíteni a pályán. Ezáltal eggyel nagyobb rotációval tudtunk játszani, ami kétségtelenül meghatározó volt a győzelmünkben. Igazából csak az utolsó 5 percben dőlt el a meccs, amikor el tudtunk menni 10 ponttal és azt meg sikerült is megtartanunk. Ahogyan arról korábban írtunk, a Rába-parti város is bekerült a selejtezős minitornákat rendező hét település közé, majd sorsolás útján az izraeli Bnei Herzliyaval és a ciprusi Anorthosis Famagustaval kell megküzdenie Ferenczéknek a FIBA Európ Kupa-csoportkörbe jutásért. Az előzetesen tudvalevő volt, hogy a másik hat rendező várossal nem kerülhetnek egy csoportba a vasi piros-feketék. Az Anorthosis az előző bajnoki idényben hatodik helyen zárta hazájában az alapszakaszt, majd kisebbfajta meglepetésre oda-vissza verte a harmadik pozícióban záró Apoelt, így bejutott azelődöntőbe. Ott azonban az AEK már túl kemény falatnak bizonyult, amely ellen nem sikerült kiharcolniuk a döntőbe jutást. Az izraeli Bnei Herzliya a főcsoport küzdelmei után a nyolcadik helyen zárt az ”alapszakaszt”, ami azt jelentette, hogy az alsóházban folytathatta a küzdelmeket. Egy pozíciót javítva, a Hapoel Beer Shevát megelőzve végül a hetedik helyről várhatták a rájátszást. A negyeddöntőben a Hapoel Jeruzsálemmel csatáztak és végül 3-1-es összesítéssel búcsúztak a playofftól.
- Első ellenfelünk Antonisz Konsztantinidesz Anorthosis Famagustája lesz, amellyel már megismerkedhettünk a Mogyorósy Emléktornán - folytatta a piros-feketék trénere. - Ismerjük őket, ők is ismernek minket, már amennyire egy meccs alatt meg lehet ismerni a másikat, illetve több felvételt is beszereztünk róluk. Próbálunk ez alatt a pár nap alatt a lehető legjobban felkészülni belőlük. Mindenképpen szeretnénk visszavágni a hazai tornán elszenvedett vereségért, valamint be akarunk jutni a FIBA Kupa főtáblára, amihez az első lépés az Anorthosis legyőzése. Látható volt a Mogyorósy Emléktornán, hogy egy jó csapatról van szó. Ami nekünk nem ízlett, az az agresszív védekezésük volt, pedig tudtuk előre, hogy Konsztantinidesz mesternek az egyik fő fegyvere a labdát felhozó játékos kemény nyomás alatt tartása. Ebből voltak problémáink, nehezen tudtuk elindítani a játékfelépítésünket, amin feltétlen változtatnunk kell, illetve hatékonyabban kell akadályoznunk a kinti dobásaik, mert remekül dobott szinte valamennyi játékosuk távolról. Védekezésben pedig nekünk is sokkal agresszívebben kell odaállnunk, hogy ne jussanak könnyű dobóhelyzetekhez.
Az október 3-5. között rendezendő körmendi selejtezős minitorna győztese biztosan, illetve a BL-ből kieső, de a FIBA Kupát nem vállaló csapatok esetleges visszalépése miatt akár a torna másodikja is bejut a 10 csoportból álló főtáblára.