Helyi sport

2024.02.13. 18:44

Edzőváltás Mezőkövesden

A labdarúgó NB I. utolsó előtti Mezőkövesd Zsóry FC közös megegyezéssel szerződést bontott Kuttor Attila vezetőedzővel.

A bennmaradásért küzdő, idén még nyeretlen klub honlapján közölte, hogy a továbbiakban nem a 2022 szeptemberében kinevezett 53 éves szakember irányítja a csapat felkészülését. Mezőkövesd hét mérkőzés óta nyeretlen az élvonalban, ezalatt mindössze három pontot szerzett. A közlemény szerint az utódról később adnak tájékoztatást. Egyébként Kuttor Attila második érájának lett vége Mezőkövesden, ebben a szakaszban 49 tétmérkőzésen irányított. A Mezőkövesd az előző idényben a hetedik helyen végzett, a mostani idényben viszont pocsékul teljesített eddig, a kiesést jelentő 11. helyen áll 20 fordulót követően. Kuttor mérlege 49 mérkőzésen 16 győzelem, 11 döntetlen és 22 vereség volt a borsodiak kispadján. Érdekesség, hogy a korábbi 19-szeres válogatott Kuttor Attila korábban játékosként és edzőként is szolgálta a Haladást (is). Az eddigi NB I.-es edzőváltások a 2023/2024-es szezonban. 2023. július 20. (még az 1. forduló előtt) – Ferencváros: Sztanyiszlav Csercseszov helyett Máté Csaba. 2023. augusztus 12. – Kisvárda: Milos Kruscic helyett ideiglenesen Gerliczki Máté. 2023. szeptember 3. – Kisvárda: Gerliczki Máté helyett Mátyus János. 2023. szeptember 4. – Ferencváros: Máté Csaba helyett Dejan Stankovic. 2023. november 7-8. – Kisvárda: Mátyus János helyett Feczkó Tamás. 2023. november 12- 13. – ZTE: Boér Gábor helyett Márton Gábor. 2024. január 31. – DVTK: Kuznyecov Szergej helyett ideiglenesen Simon Miklós. 2024. február 8. – Újpest: Nebojsa Vignjevic helyett Mészöly Géza. 2024. február 13. – Mezőkövesd: Kuttor Attila távozik. Sajtóhírek szerint a 61 éves szerb Milan Milanovics veheti át a csapat irányítását. Egyébként Diósgyőrben sincs még edző – mert Simon Miklós csak ideiglenesen lett megbízva a vezetőedzői teendőkkel. Úgy tűnik, hogy a DVTK-nál az FTC-től ősszel elküldött – a Ferencvárossal egyébként remek munkát végző – Máté Csaba lehet a „befutó”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában