2024.08.27. 08:54
Bejelentette visszavonulását a Haladásból indult 36-szoros válogatott focista, Koman Vladimir
Hivatalos Instagram-oldalán jelentette be, hogy felhagy a profi labdarúgással.

Forrás: MW-archív
Koman Vladimir 2010. május 29-én debütált a magyar válogatottban a Németország ellen 3–0-ra elszenvedett felkészülési mérkőzésen. A középpályás 36-szor ölthette magára a címeres mezt, összesen hét gólt szerzett - írja a Nemzeti Sport.
A Haladás nevelése megfordult Olaszországban (Sampdoria, Avellino, Bari), Oroszországban (Ural, Krasznodar), Törökországban (Adanaspor), Iránban (Szepahan), Indiában (Chennaiyin), az Arab Emírségekben (Al-Hatta), és játszott a Monacóban is.
2022 nyarán az NB I-be szerződött, és ismét a DVTK játékosa lett – 2015-ben és 2016-ban is a miskolci együttest erősítette. Összesen 65 mérkőzésen lépett pályára, öt gólt és négy gólpasszt jegyzett diósgyőri mezben. Tavaly nyáron közös megegyezéssel megszüntették a szerződését, azóta nem volt csapata.
Kedves Barátaim! Eljött az ideje , hogy 20 év után búcsút vegyek a Profi Labdarúgástól. Volt szerencsém a legmagasabb szinten versenyezni. Sok dolgot és lehetőséget adott az életemben. Szeretnék köszönetet mondani a Családomnak, Édesapámnak a mennyben, ő volt, aki megismertette velem ezt a gyönyörű játékot, Barátaimnak és mindenkinek, akik támogattak és végigkísértek ezen az úton! Most új oldalt kezdek az életemben, megpróbálva folytatni a Sikert!
– írta Koman a hivatalos Instagram-oldalán.