Szenczi Imre: nem én és nem mi akartuk ezeket a szerepeket betölteni

Miután a Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapata csődbe ment, az eredetileg a vármegyei I. osztályra készülő Szombathelyi MÁV Haladás VSE csapata kapott felkérést – az NB III.-ra. A megszűnt „Haliból” négy futballista – Tarján, Szakály, Jancsó, Horváth Arnold – került át a HVSE-hez. A Szenczi Imre vezette zöld-fehérek hektikus őszt zártak.

- 2020-ban, amikor elindultunk a megyei másodosztályban senki nem segített és nem gondoltuk volna, hogy négy év múlva a város és a megye első számú felnőtt labdarúgó csapata leszünk - mondta Szenczi Imre, a HVSE vezetőedzője. - Nem ez volt a koncepciónk és a stratégiánk, nem így terveztük. Akkor azért hoztuk létre a felnőtt csapatot, hogy a saját utánpótlás játékosainknak perspektívát állíthassunk és értékeinket megőrizve tovább erősítsük szakosztályunkat. Első nekifutásra sikerült a feljutás, így a következő évet már az első osztályban kezdtük. Többször elmondtuk már, ha ez nem így történik akkor ma nem beszélgetnénk Haladásról, már csak azért sem mert két évet nem vesztegethettünk volna a megyei kettőben. A Vas vármegyei első osztályú szereplésünk második évében egy újabb bajnoki elsőséggel és egy sikeresen abszolvált osztályozóval megnyílt az NB III-s szereplés lehetősége előttünk és mi éltünk vele, de a koncepciónkat szerettem volna megtartani és ahhoz igazítani a kitűzött céljainkat. Ezt viszont már csak részben sikerült megvalósítani és itt nem az eredményességet említeném első helyen. Voltak, akik más szempontokat részesítettek előnyben a már megfogalmazottakkal szemben, így már az egységes gondolkozásmód lehetősége is szertefoszlott. A tavasz további belső vitát is generált, így a megyei bajnokságban kialakult egység kezdett megbomlani. Természetesen mindent megtettünk a bennmaradás érdekében, de ehhez nem akartam idegenből igazolt játékosokkal megerősíteni a keretet és a költségvetést terhelni, hanem továbbra is a saját játékosainkra, illetve szombathelyi, Vas vármegyei fiatalokra építettünk. Tudtuk, hogy önerőből, hosszútávon egy több száz milliós költségvetést nem tudunk vállalni, így különösebb traumát a kiesés nem jelentett, a mikéntje annál inkább. A hosszútávú stratégiai tervben anno azt fogalmaztuk meg, ha egyszer feljutunk és rögtön kiesünk, nem okozhat problémát, mert majd visszajutunk, ha olyan képességű keret áll rendelkezésünkre amelyik alkalmas az NBIII-ra, de csak is a saját utánpótlásunkból, Szombathelyről és a megyéből merítve. Ha nem áll össze olyan minőség, akkor marad a megyei első osztály. Viszont a nyáron megszűnt az addig első számú felnőtt labdarúgó csapat Szombathelyen, és miután az MLSZ a feltöltési szabályzata szerint felkért minket a bajnokságban való indulásra, elvállaltuk azt. Tudtuk, hogy ez sem szakmailag, sem gazdaságilag nem megalapozott döntés és ez sajnos be is igazolódott, de belevágtunk Az egyetlen érv a harmad osztályú bajnokság és a stadion kihasználtsága volt. Mivel mi a később rajtoló megyei bajnokságra készültünk, ahhoz igazítottuk a felkészülési tervünket, a szövetség döntése pedig nagyon elhúzódott, mindössze két hetünk maradt az első bajnoki mérkőzésig.

Ennek ellenére Sopronból ponttal tértünk haza úgy, hogy közelebb álltunk a győzelemhez, mint a hazaiak. Következett a hazai Füred elleni mérkőzés, ahol kapufáink, helyzeteink voltak és időnként szemre is tetszetős játék. Ennek ellenére újabb két pontot veszítettünk. Ezután utaztunk a Kelenhez, ahol nagyon gyengén játszottunk, de így is sikerült két gólos hátrányból felállnunk ám az utolsó percben kapott góllal elveszítettünk egy pontot. Három forduló után olyan sorozat következett, amitől nagyon tartottunk. Az egyik élcsapat III. Kerület, az addig táblázatot vezető Budaörs, a mindig bajnokesélyes Veszprém, és az Újpest II. csapata. A Kerület ellen nem volt több bennünk az egy pontnál, a Budaörs ellen a 96. percben veszítettünk két pontot, míg a Veszprém ellen a 90. percben egyet. Majd következett a nagyon sokáig egyetlen győzelmünk Újpesten. Győrben ismét a 94. percben buktunk két pontot. a Mosonmagyaróvár ellen pedig nem volt esélyünk. Felcsúton hiába játszottunk jobban a hazai csapat volt eredményesebb, a hazai Érd elleni pedig megmagyarázhatatlan, vállalhatatlan kategória. Bicskén nagyon közel voltunk a bravúr ponthoz, de sajnos nem sikerült. Hazai döntetlen a Dorog ellen, majd egy „érdekes” felfogásban lefújt gyirmóti vereség. Itt 90 percet játszottunk emberhátrányban és három gólos hátrányt sikerült ledolgozni, ám ismét a mérkőzés végén elúszott az a verejtékkel összekapart egy pont is, de véleményem szerint nem egyet veszítettünk, hanem hármat. Újabb „érdekes” mérkőzés a Komárom ellen, ahol ismét majd egy órát játszottunk kisebb létszámmal és a mérkőzés végén újabb pontot buktunk. A Sopron és a Balatonfüred ellen egyenlő feltételek mellett újra esélyünk nyílt pontot, pontokat szerezni. Reális, a mérkőzés összképének megfelelő a megszerzett 4 pont. Az elhullajtott pontokat összeszámolva 25-27 ponttal kellene rendelkeznünk, ami egy sokkal reményteljesebb tavaszra adna lehetőséget. Természetesen elsősorban a mi hibánk, hogy ilyen kevés pontot szereztünk, de olyan ellenszélben, amit ebben a másfél évben kaptunk az egy sokkal jobb csapatnak is óriási kihívást jelentett volna. Tendenciává váltak az ellenünk befújt, enyhén szólva is kétes büntetők és kiállítások. Átlagban három mérkőzésenként kaptunk ilyen fajta büntetést. Ez nonszensz. Azt mondták, hogy hosszútávon majd kiegyenlítődik, de velünk még ez sem így történt a másfél év alatt. Szerettünk volna megmaradni a saját játékstílusunknál ami labdabirtoklásra épül és ahol rengeteg helycserével a labdához pozícionálnak a játékosok és így teremtenek létszámfölényt a labda körül. Mint ahogy tavaly úgy idén is a támadó futballt részesítettük előnyben a védekezéssel szemben, de rengeteg gólt kaptunk labdafelvitel és támadáselőkészítés fázisában történő hibák utáni kontrákból és pontrúgásokból. Ellenfeleink tudták, hogy mi játszani akarjuk a játékot, így a hibáinkra várva kontra játékra rendezkedtek be és ezekből tudtak helyzeteket teremteni. Olyan mérkőzés nem volt, hogy beszorítottak és folyamatos nyomás alatt tartottak minket, felépített támadásokat vezettek volna ellenünk. Olyan, hogy extra mélyen kellett volna védekeznünk egy mérkőzésen, nem volt. Még Bicskén sem. Voltak, akik javasolták, hogy álljunk vissza mi is és játsszunk védekezz-kontrázz stílusban egy direktebb célfocit. Igen ám csak ahhoz a stílushoz megfelelő, gyors és céljátékosok kellenének és egy szinte hibátlan védekezés, mert, ha belehibázol akkor megint csak ott vagyunk, hogy át kell állnunk a támadó futballra. A magyar futball támadó játékszervezése ezen a szinten a rengeteg ívelésből, hosszú indításokból áll össze. Tisztelet a kivételnek, de szinte minden csapat ezt játszotta. Azt mondtam, hogy mi nem ezt akarjuk képviselni, mert ezzel a játékképpel nem fejlődnek a játékosok. Az, hogy a kapus átrúgja a védelem és a középpályások felett a labdát, nem a játékosok egyéni érdekét szolgálja. Lehet eredményes, de játékos szempontból óriási deficit. Persze, mondják felnőtt futball = célfutball. De könyörgöm, II. csapatok is ezt játsszák és csodálkozunk, hogy nem jönnek ki futballozni tudó gyerekek a „műhelyekből”.

- Rengeteg sérülés, eltiltás, betegség hátráltatott minket a szezon során - folytatta Szenczi Imre. - Az amúgy sem bő keret folyamatosan, hétről – hétre csak fogyott más, több okból is kifolyólag, és az utolsó fordulókban már a középpályásokból kellett belső védőket faragni. Természetesen mindenkitől többet vártam, így magamtól is, mert a keret minőségétől függetlenül simán ott lehetnénk a középmezőnyben. Bár az is igaz, hogy a 3. forduló után az is felmerült, hogy még annyi pontunk sem lesz, mint amennyit a végére összekapartunk. Egyénileg nem szeretnék, de nagyon nem is tudnék kiemelni senkit. Mindenki megtette, hozzátette a magáét, de csalódás is van bennem. Tudtuk, hogy mivel mi lettünk a város első számú csapata, sokkal nagyobb „figyelem” fog követni minket, mint amit megszoktunk. Az összes játékosban óriási felelősség és küldetéstudat volt és van, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. De, itt is elmondom, hogy nem én és mi akartuk ezeket a szerepeket betölteni. Ez így alakult és nem mi alakítottuk így. Amit mi a HVSE Labdarúgó Szakosztályának keretein belül megteremtettünk, az adhatta meg az esélyét annak, hogy egyáltalán életben maradhasson a futball Szombathelyen. Sokan vannak, akik megértették ezt és vannak, akik nem, vagy nem akarták. Ez nem az a gazdasági társaság, (Haladás KFT) ami megszűnt, hanem egy sportszervezet, (HVSE) amelyiket Szombathelyen a 4. kategóriába rangsorolták, mint utánpótlás nevelő egyesületet és a magyar 5. osztályból indult. Nem kiválogatott Akadémiás gyerekekkel, de még csak nem is Tehetség Központos gyerekekből építettük ezt a projektet, ami már rég nem az, aminek szerettük volna. Ennek ellenére úgy érzem, amit öt éve elterveztünk megvalósítottuk. Utánpótlás-játékosainknak biztosítva van a továbblépési lehetősége és ez a legfontosabb. Rajtuk és a jövőn múlik, hogy élnek, élhetnek-e vele. Köszönjük azoknak a szurkolóknak, akik mindvégig kitartottak mellettünk és folyamatos támogatásukkal biztattak minket is a kitartásra. Nem lehetünk elég hálásak nekik ezért. Voltak persze negatív kommentek és megnyilvánulások is, de nekik azt kívánom, hogy legyen újra Szombathelyen egy olyan csapat, akiért szívből tudnak szorítani, szurkolni. Egy olyan csapatot kívánok aki pozitív közeget teremt maga mellé és nem késztet negatív kritikákra. Az utolsó forduló után elköszöntem a játékosoktól, mert nem csinálom tovább azt, amit soha nem is akartam. Ezt megtettem volna már előbb is, de nem volt, aki ott és akkor tovább vitte volna a csapatot. Sosem volt célom, hogy a Haladás vezetőedzője legyek, így nyáron sem, hogy ilyen megbízással részt vegyek ebben a projektben és ahogy feljebb már kifejtettem nem mi akartunk ilyen beosztásokba kerülni, hanem a sors alakította így. Ennek ellenére mindent megtettünk a stábbal azért, hogy minél több pontot szerezzünk, hogy tavasszal reális esély nyíljon a bennmaradásra. Nagyon hiányoznak az elvesztegetett pontok, de ha a csapat együtt marad és meg tudják erősíteni minden csapatrészét, akkor megvan a lehetőség, hogy elérjék a céljukat. Ehhez négy – öt minőségi játékos kell és olyan stáb, aki 0-24-ben ezzel tud foglalkozni. E mellett a körülményeket és a feltételeket is biztosítani kell és nem árt, ha az alkalmazottak időben megkapják a bérüket. Az edzői stáb, Hegedüs Péter - kapusedző, Petrovics Balázs – másodedző, Kiricsi Dániel – erőnléti edző továbbra is a HVSE utánpótlásban marad, mint korosztályos edzők és folytatják a munkájukat. Itt is szeretném megköszönni a segítségüket és kitartásukat. Úgy tudom, Márkus Gábor technikai vezető a KFT munkáját segíti a továbbiakban. Az én szerepem és jövőm még kérdéses, mivel szakmai vezetőként először az egyesület jelen helyzete, jövője és összetétele határozza meg a következő lépéseket és döntéseket. Csak remélni tudom, hogy konszolidálódik a helyzet és egy nyugodt(abb) viszonyok mellett folytathatja mindenki a munkát!

Szenczi Imre köszönetet mond a koroszályos edzőknek is

- Köszönöm szépen a korosztályos edzők lojalitását, támogatását és türelmét, hogy kevesebb időm és energiám jutott rájuk, köszönöm a felnőttjátékosok hozzáállását, kölcsönös tiszteletét, köszönöm az utánpótlás játékosaink tekintetét, szüleik segítségét és köszönöm a szurkolók bíztatását, és negatív - pozitív kritikáját. - zárta szavait Szenczi.