2025.01.08. 19:48
Haladás: napokon belül bejelentik az edzőt
Öt felkészülési mérkőzést vív a Haladás NB III.-as labdarúgócsapata, amely – a tervek szerint – napokon bejelenti vezetőedzőjét.
Mivel a szurkolók gyűjtésének, no és az Union Berlinben futballozó Schäfer András nagylelkű - 15 millió forintos - segítségének köszönhetően a HVSE-nek sikerült múlt év végéig rendeznie NAV-tartozását, így a Haladás tavasszal is a labdarúgó NB III.-ban szerepelhet. Alakul a játékoskeret és az edző személye is napokon belül kiderül.

– Több edzővel is tárgyaltam, egy-két napon belül kiderül, ki lesz a Haladás trénere. – mondta Keringer Zsolt, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Ami a játékoskeretet illeti, sok játékossal beszéltem, mindenkivel legalább két alkalommal és jelen pillanatban a keret nagy részével szóban sikerült megegyeznem. A bajnoki rajtig öt edzőmérkőzést vív a csapat, az első tréninget pedig január 13-án, hétfőn tartja az új vezetőedző.
A Haladás felkészülési mérkőzései
A Haladás téli felkészülési mérkőzései. Február 1.: Haladás–Kapuvár. Február 5.: Haladás–Kaposvári Rákóczi. Február 12.: Kaposvári Rákóczi–Haladás. Február 15.: Haladás–Sopron. Február 22.: Haladás–Sopron