2025.03.12. 17:43
Bocskai István Emlékverseny: két kőszegi a ringben!
Kedden a selejtezőkkel elkezdődött Deberecenben a 69. nemzetközi Bocskai István Emlékverseny - a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület két bunyósa is ott van a mezőnyben!
A 69. nemzetközi Bocskai István Emlékverseny az első olyan hazai ökölvívótornára, amely már a World Boxing égisze alatt zajlik - a Magyar Ökölvívó Szakszövetség rendezésében.

Fotó: KOVACS PETER
Tizenegy országból 122 bokszoló, 74 férfi és 48 nő mérlegelt - a magyar sportági szövetség tájékoztatása szerint. Kedden már selejtezőket rendeztek az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Szerdán és csütörtökön folytatódnak a selejtezők, majd pénteken elődöntőket és döntőket, szombaton pedig csak döntőket rendeznek. A szövetség a verseny kezdete előtt kötötte meg húsz kiemelt öklözővel azt a sportolói szerződést, amellyel hosszú távon biztosított a felkészülésük és a versenyzésük. A Bocskai-emlékverseny után szinte azonnal edzőtáborba vonulnak a legjobbak, hogy az új olasz kapitány, Emanuele Renzini ne csak szóban, hanem a gyakorlatban is megismerkedjen velük. A rövid távú cél a szeptemberi liverpooli világbajnokság, a hosszú távú pedig a 2028-as Los Angeles-i olimpia.
Bocskai István Emlékverseny: két kőszegi a ringben!
A népes, erős mezőnyben ott van a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület két bunyósa: Buza Rafael (70 kg) és Buza Rómeó (75 kg).
-Erős nemzetközi tornán lépnek ringbe a fiúk, de felkészültünk, bizakodó vagyok. Mindkét Buza-testvértől érmet remélek, és lehetőleg minél fényesebbet - összegzett Varsányi Áron, a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület vezetőedzője.