Foci

2025.03.27. 16:30

Haladás: a hazai meccseket meg kell nyerni!

A Veszprémben megsérült Haladás-futballista, Jancsó András bízik benne, hogy vasárnap az Újpest II. elleni hazai meccsre bevethető lesz. A támadó Horváth Arnold úgy látja, az itthoni mérkőzéseket hozniuk kell a zöld-fehéreknek.

A labdarúgó NB III.-ban szereplő Haladás védője, Jancsó András a második félidőben már nem szerepelt a múlt szombati Veszprém–Haladás (1-0) bajnoki mérkőzésen. A 28 éves futballista ugyanis megsérült, a szünetben le kellett cserélni.

Haladás
Horváth Arnold és csapata vasárnap az Újpest II. ellen lép pályára. 
Fotó: VN/Haladás


– Egy fordulóval korábban, a Budaörs elleni meccsen azért kellett lejönnöm, mert meghúztam a combközelítő izmomat mondta Jancsó András. – A Veszprém ellen újra előjött a fájdalom az első negyed óra után, és nem akartam egy esetleges komolyabb sérülést kockáztatni, mert szeretnék a csapat rendelkezésére állni a hátralévő kilenc csatában. Mindent megteszek, hogy a hétvégén tudjam vállalni a játékot az Újpest II. ellen. 
Jancsó kitért pár mondat erejéig a veszprémi bajnokira is. 
– Tudtuk, hogy a Veszprém egy jó játékerőkből álló csapat és szeretnék irányítani a mérkőzést, ezért valamennyire átadtuk nekik a területeket, és próbáltunk a labdaszerzéseinkből ellentámadásokat vezetni – jelezte a labdarúgó. – Ezek sajnos nem vezettek eredményre, a Veszprém pedig kihasználta a hibánkat és góllal büntette. Nem túl szerencsés az első félidő lefújásának pillanata előtt hátrányba kerülni. Összességében a Veszprémnek több helyzete volt és megérdemelten nyert.
 

A Haladás támadója: a hazai meccseket meg kell nyernünk

A támadó Horváth Arnold a 2024/25-ös szezonban 14 alkalommal kezdőként, négyszer csereként lépett pályára. A 18 éves labdarúgó egyike azoknak, akik még az NB II.-es Haladásban futballoztak.
– A tavaszi rajton a Kelen  (3-0) ellen mindenki úgy pörgött, ahogy az elvárható, jó játékkal, pontrúgások utáni gólokkal magabiztosan nyertünk – mondta Horváth Arnold. – Aztán a III. kerület (0-0) otthonában már kevésbé tempós meccset vívtunk, inkább a párharcok domináltak. Az egy pont szerintem jó idegenben. Majd a Budaörsöt fogadtuk... Érdekes meccs volt, noha nagyarányú vereséget szenvedtünk, a játék képe alapján nem volt benn a mérkőzésben a 2-5. Nem futballoztunk alárendelt szerepben, mégis kikaptunk. Legutóbb Veszprémben nem játszottam, úgy gondolom, a jó erőkből álló hazai csapat ellen nem szégyen az 1-0-ás vereség. Persze nem ezért utaztunk, szerettünk volna legalább egy ponttal hazatérni. Ugyanakkor az utolsó percekben végig ott voltunk a hazaiak kapuja előtt, szerintem a döntetlen is benne volt a mérkőzésben.
– Vasárnap az Újpest II. ellen csak a győzelem elfogadható – ezt a csapat is jól tudja, mindenki elszánt – tért rá a következő feladatra a támadó. – Ősszel idegenben 1-0-ra győztünk, most még fontosabb, hogy nyerjünk! A héten is keményen edzettünk, ezen nem múlhat semmi. Kilenc kőkemény bajnoki vár még ránk, nincs mese, a hazai meccseket mind meg kell nyernünk és idegenből is szükségünk lesz bravúrokra. Szurkolóink eddig is mellettünk álltak, a folytatásban is számítunk a támogatásukra – hazai pályán különösen sokat jelent a szurkolásuk, remek hangulatot teremtenek. 
A 22. fordulóban a Haladás vasárnap 16 órakor az Újpest II. együttesét fogadja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában