Gyász

2025.04.24. 08:42

Garami József emlékére - egykori vasi játékosai búcsúznak a legendás edzőtől

Kedden, életének 86. évében elhunyt Garami József korábbi labdarúgó és legendás edző - a magyar futball meghatárzó személyisége.

Életének 86. évében elhunyt Garami József. Garami Pécsen született, a Pécsi Dózsa, majd a PVSK játékosaként futballozott az NB I.-ben. Edzősködni is szűkebb hazájában, a pécsi utánpótlásban kezdett - majd átvette a  PMFC felnőtt csapatának az irányítását.

Garami József
Garami József - 80. születésnapján.
Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló/Archív

Garami József 217 bajnokin irányította a Pécset, ami azóta is megdönthetetlen klubrekordnak számít. Az 1985/1986-os NB I-es évadban ezüstérmes helyig vezette a mecsekaljaiakat, amit azóta sem sikerült megismételni, 1990-ben pedig a Magyar Kupát is elhódította a PMFC-vel. Nem mellékesen, még 1987 őszén – a pécsi évek alatt – megbízott szövetségi kapitányként öt találkozón irányította a válogatottat is.

Garami 1993 és 1996 között az Újpesti TE, 1996 és 1998 között az MTK, 1999 és 2001 között a Győri ETO, 2002 elejétől 2003 végéig pedig a Ferencváros szakmai munkájáért felelt. Majd több mint tíz évig – a magyar futballban páratlan módon – irányította az MTK-t. A kék-fehérekkel 1997-ben és 2008-ban, a Ferencvárossal 2003/2004-ben (az őszi idényben vezetve a csapatot) bajnoki címet szerzett. 2013 tavaszán megdöntötte Illovszky Rudolf klubrekordját az NB I.-es edzők között, végül 2015 nyarán 797 mérkőzéssel a háta mögött vonult vissza, ami abszolút rekord! - olvasható a Magyar Nemzet összegzésében.

Garami József a közelmúltban hazaköltözött Pécsre, 80 éves kora után több egészségi problémával is bajlódott.

A 85 esztendősen elhunyt legendás mesteredzőt május 2-án, pénteken 11 órakor, a Pécsi Köztemetőben kísérjük utolsó útjára.

Garami József - Németh Gábor

A Répcelakról indult Németh Gábor, a Haladás, a Videoton (a Videotonnal NB II.-es bajnok lett), a Ferencváros (2000/2001-es szezonban bajnoki címet nyert a Fradival), a Siófok, a Pécs, a Vasas (a Vasassal bajnok lett az NB II.-ben), a Honvéd (2009-ben Szuperkupa-győztes lett a Honvéddal), a Kecskemét és a Paks korábbi kapusa a Ferencvárosnál dolgozott együtt a legendás edzővel.

karrierNemethGabor_05
Németh Gábor - már mint kapusedző
Fotó: © Szendi Péter

- Nagyon jó ember volt, emberségesen bánt a futballistákkal, mindenkit szinte a saját fiaként kezelt - emlékezett Németh Gábor, aki ma az Illés Akadémia kapusedzőjeként dolgozik. - Volt, amikor valakinek eltévesztette a nevét, de az is inkább vicces volt, szemernyit sem csorbította a tekintélyét - mert mindenki felnézett rá, mindenki ösztönösen tisztelte. Az pedig, hogy közel 800 NB I.-es meccsen ült edzőként a kispadon, minden elmond arról, hogy szakmailag milyen szintet képvielt - véletlenül nem lehet ennyi ideig a legmagasabb szinten edzősködni. Roppant felkészült tréner volt, minden meccsre aprólékosan felkészült. Ellenfélként is sokszor találkoztunk egymással, rendre váltottunk pár szót - ellenfélként is végtelenül barátságos volt velem, mindig úriemberként viselkedett. A magyar futball sokat vesztett a halálával.

Garami József - Bori Gábor

A szombathelyi születésű Bori Gábor az MTK-mezében lett profi futballista. Majd megfordult az Újpest, a Kecskemét, a Paks, a Diósgyőr, a Vasas, a Gyirmót, a Monor, a III. Kerület, végül a Bicske együttesében – jelenleg Ausztriában futballozik. Az MTK-val az NB II.-ben (2018) és az NB I.-ben (2008) is nyert bajnokságot, valamint egy Szuperkupát, a Kecskeméttel Magyar Kupa-győztes lett (2011), a Vasas (2015) és a Gyirmót (2016) mezében összejött egy aranyérem a másodosztályban, az Újpesttel pedig ezüstéremig jutott. 2005-ben bemutatkozhatott a válogatottban, valamint 2008-ban egy fél szezont eltöltött az akkor az angol másodosztályban szereplő Leicester City kötelékében.

Bori UTE-MTK MI
Bori Gábor az MTK mezében - 2009-ben. Fotó: NS/Archív

- Nekem szinte a pótapám volt Józsi bácsi, mind a futballban, mind a privát életben sokat köszönhetek neki - sóhajtott nagyot Bori Gábor. - Tudtam, hogy betegeskedik, napra készen voltam vele kapcsolatban minden apró hírről - tudtam, hogy bekövetkezhet a legrosszabb, mégis szíven ütött a halála. Már egészen gyerekként kapcsolatba kerültem vele, amikor 14 évesen a Győri ETO utánpótlásához igazoltam - egészen konkrétan miatta igazoltam Győrbe. Segített albérletet keresni, az egyik volt osztálytársnőjénél szerzett nekem szállást, aki egyébként tanárnő volt, és segített az érettségire való felkészülésben. De Józsi bácsi segített a költözködésben, és még pénzt is kérhettem tőle kölcsön...más idők voltak, barátságosabb, emberibb volt a futball. Józsi bácsit követve igazoltam az MTK-hoz - szép sikereket értünk el együtt. Remélem, hogy a játékommal okoztam neki örömteli perceket, nem volt haszontalan a belém vetett hite. Ellenfélként is sokat beszéltünk egymással, tartottuk a kapcsolatot. Sajnos a temetésére nem tudok elmenni, de az biztos, hogy amint tehetem, elmegyek a sírjához leróni a tiszteletemet. Józsi bácsi 86 évet élt meg, óriási sikereket ért el, még az ellenfelei is tisztelték, szerették - olyan pályafutást tudhat maga mögött, ami egészen rendkívüli. És emberként legalább olyan nyomott hagyott maga mögött az életben, mint edzőként a futballban. Csak szeretettel, tisztelettel tudok rá emlékezni!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában