2025.04.19. 09:15
Szolnok-Körmend: Durázi szerint a teher a szolnokiakon van!
Az NB I.-es kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén szombaton 18 órakor az Egis Körmend az NHSZ-Szolnoki Olajbányász vendégeként lép pályára.
A Szolnok már fordulókkal az alapszakasz zárása előtt bebiztosította harmadik helyét a felsőházi rájátszásban. Az alföldiek végül 17 győzelemmel és 9 vereséggel zárták az alapszakaszt. Az Olaj talán túlságosan is megnyugodott a biztos pozíciótól, az utolsó négy bajnokiját ugyanis elveszítette. A szerb Oliver Vidin mester vezette csapata azonban erős, jó légiósokkal és hasonlóan jó magyar maggal. A piros-feketék legeredményesebb játékosa Fardaws Aimaq, a center 14.9 pontot átlagolt az alapszakaszban. Az első négy legponterősebb kosaras légiós – Aimaq után Szubotics, Lewis, Jovanovics a sorrend. Ami a magyarokat illeti, a válogatott Somogyi Ádám, Lukács Norbert. Pallai Tamás egyaránt jó képességű játékos. Ősszel Szolnokon az Olaj 96-87-re nyert, míg Körmenden a vasi csapat bizonyult jobbnak 103-101-re – hosszabbítás után. A Körmend az utolsó fordulóban a Honvéd elleni 93-87-es sikerrel kvalifikálta magát a legjobb nyolcba. A piros-feketék jó szezont futnak, korábban a Magyar Kupában ezüstérmet szereztek.

Fotó: Szendi Péter
– Több megkeresésem is volt – jobb feltételek mellett – de számomra az elsődleges szempont az volt, hogy a Körmenddel meg tudjak egyezni – mondta Durázi Krisztofer, az Egis Körmend játékosa, aki múlt héten hosszabbította meg két évvel szerződését. – Jól érzem magam Körmenden, itt van a családom, a barátaim, a csapatban pedig sok játéklehetőséghez jutok. Van egy bajnoki második és harmadik helyem, egy Magyar Kupa-ezüstérmem, az elkövetkező két évben szeretnék még maradandóbbat alkotni a csapattal. Ami a Szolnok elleni párharcot illeti, az első meccs a legfontosabb, ha sikerül bravúrt elérnünk idegenben, hatalmas lépést tennénk a továbbjutás felé. Jó játékosokból álló, jól védekező csapat, igaz, hallani, hogy több sérültjük is van, ám ezzel nem szabad foglalkoznunk, a saját játékunkat kell játszanunk. A teher a szolnokiakon van, hiszen mi már elértük szezon előtti célunkat, a nyolcba kerülést – felszabadultan kosarazhatunk. Felkészültünk, győzni akarunk!