2025.05.09. 18:00
Egis Körmend: megfogyva bár, de törve nem
A kosárlabda NB I. 5-8. helyért vívott rájátszásának harmadik mérkőzésén szombaton 18 órakor az Egis Körmend a Sopron KC-t fogadja.
Egy biztos: sok újat nem tud mutatni egymásnak a Sopron és a Körmend. Az alapszakaszban és a playoff-ban kétszer-kétszer csaptak össze a felek: előbbiben mindkét meccset az SKC nyerte, a playoffban a körmendit a Körmend, a sopronit pedig a Sopron. Amelyik csapat most szombaton nyer, a DEAC-cal csap össze az 5-6. helyért, a vesztes pedig a 7-8. pozícióért az Alba Fehérvárral. A DEAC ugyanis 2-0-ás összesítéssel abszolválta a fehérváriak elleni párharcot. Visszatérve a Körmend-Sopron párharcra: a vasiak nélkülözik a Sopronban kiállított Durázi Krisztofert. Egyik legjobbjuk nélkül nem lesz egyszerű feladata a hazaiaknak, akik viszont bizonyították, hogy csapatmunkával szinte bárki pótolható. Így történt ez Rudi Williams távozása után.

Fotó: Szendi Péter
Ezt várja az Egis Körmend vezetőedzője
– Hasonló forgatókönyv szerinti meccset játszottunk szerdán Sopronban, mint legutóbb Körmenden – mondta Forray Gábor, az Egis Körmend vezetőedzője. – Azzal a különbséggel, hogy most az első félidőben kevesebb volt a rossz periódusunk. Sajnos a harmadik negyedben viszont tízzel kikaptunk, ebben a periódusban a nagy rohanásban sok rossz döntés hoztunk. Nem lesz egyszerű, hiszen Durázit kiállították – de sosem azt nézem, ki nincs, hanem, hogy kikre tudok számítani. Az nyerhet, aki több játékost tud forgatni – ebben nem állunk éppen jól, de mindent elkövetünk, hogy megnyerjük a szombati meccset. Kiss Benedek a derekát fájlalja, Arsenije Vuckovicnak továbbra sincs teljesen rendben a bokája, de igazi harcos, ezúttal is vállalja a játékot. Most is nagy szükségünk lesz szurkolóink támogatására, kérem, hogy sportszerűen drukkoljanak és űzzék-hajtsák a csapatot, hogy le tudjuk győzni ezt a jó erőkből álló Sopront.