2025.05.29. 14:26
Egis Körmend: szerződést hosszabbítottak két saját nevelésű kosarassal
Az Egis Körmend NB I-es kosárlabdacsapata két játékosával, Kiss Benedekkel és Kiss Mátyással is szerződést hosszabbított.
Az NB I-es kosárlabda-bajnokság 6. helyén végzett, a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett Egis Körmend együttese korábban már két játékosával, a csapatkapitány Ferencz Csabával, valamint Durázi Krisztoferrel is szerződést hosszabbított. Most pedig a klub a két Kiss-sel, Kiss Benedekkel és Kiss Mátyással egyaránt két-két évvel meghosszabította nyáron lejáró szerződését.

Fotó: Szendi Péter
– Nagyon sikeres szezont zártunk, hiszen a bajnokság elején nem volt elvárás, hogy a nyolcban végezzünk - sokkal inkább az volt a cél, hogy ne legyenek kiesési gondjaink - mondta Kiss Mátyás. – A csapat szerintem ebben a szezonban kihozta magából a maximumot. Ami a Magyar Kupát illeti, már az is nagy szó volt, hogy a legjobb nyolcba kerültünk, majd a ZTE elleni emlékezetes mérkőzésen kvalifikáltuk magunkat a Final Fourba. A kaposvári négyes döntőben pedig már minden meccs ajándék volt. Az ezüstérem számunkra aranyat ért. Személy szerint nekem nem sikerült annyira a szezonom, mint szerettem volna - de igyekeztem mindig a csapat hasznos tagja lenni. Voltak periódusok, amikor ez sikerült és volt, amikor nem. Ami a szerződéshosszabbítást illeti, örültem, hogy továbbra is számítanak rám, helyiként pedig ez külön boldogság számomra. A legemlékezetesebb meccsek? A Honvéd ellen idegenben az utolsó két percben az őrült fordítás mínusz húszról és a play-offban a Sopron elleni hazai, kétszeri hosszabbításos győzelem - amelyhez én is hozzá tudtam tenni a magamét. Külön szólnom kell szurkolóinkról, akik mindig a csapat mögött állnak. Az utolsó meccsen a Debrecen ellen kikaptunk, mégis úgy ünnepeltek bennünk, mintha nyertünk volna. Olyan hangulatot teremtenek a meccseken, amelyet legalább egyszer mindenkinek át kellene élnie! Fantasztikusak a drukkereink!
Kiss Benedek számára az volt az elsődleges, hogy az Egis Körmend-nél maradjon
–Ami a saját teljesítményemet illeti, a nyári felkészülés és az edzőmeccsek jól sikerültek, ám a szezon vége már kevésbé – fogalmazott Kiss Benedek. – Utóbbinak több oka is van, az egyik, hogy volt egy kisebb sérülésem, ami megzavart. Viszont a csapattal a vártnál jobban teljesítettünk, pedig kis költségvetésű klubként vágtunk neki a bajnokságnak. Az, hogy a 6. helyen zártunk, a kupában pedig ezüstöt szereztünk, óriási szó. Számomra a legemlékezetesebb meccs a hazai NKA Pécs elleni összecsapás volt, ahol nyertünk és nekem is jól ment a játék. Csapatként pedig a DEAC elleni kupaelődöntőt és a Honvéd elleni idegenbeli bajnokit emelném ki. Örültem a szezon végi szerződéshosszabbításnak, számomra az volt a prioritás, hogy Körmenden maradjak és fejlődjek tovább. Elsősorban támadásban kell előrelépnem, magabiztosabbnak is kell lennem - szóval van még mit fejlődnöm. A bajnokság befejezése óta pedig a pihenésé a főszerep, a családdal, barátokkal elmegyünk majd valahová. Hamarosan lesz lehetőség egyéni képzésre és kondizni járni Körmenden. Szóval a pihenés mellett igyekszem hasznosan eltölteni a nyarat – és jó állapotban várni a felkészülést.

Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport
Ami pedig az edzőkérdést illeti, Forray Gábor távozása után a zuhanyhíradóban hallani korábban Körmenden játszott magyar tréner nevét, miként korábban Körmenden dolgozott külföldi mesterét is.