2025.05.10. 20:46
Őrült meccsen, kétszeri hosszabbítás után Körmend-diadal - fotók
A kosárlabda NB I 5-8. helyért vívott mérkőzésén az Egis Körmend elképesztően izgalmas meccsen, kétszeri hosszabbítás után 107-106-ra legyőzte a Sopron KC-t.
A legutóbbi körmendi meccs előtt a két edző, a körmendi Forray Gábor és a soproni Gaper Porocnik a meccs előtt barátságosan, mosolyogva üdvözölte egymást és hosszasan beszélgettek. Majd Sopronban a soproni tréner – miután kollégája, Forray megreklamálta a bíróknál, hogy a szlovén edző a végén miért kérte ki a videózást – szinte megtámadta a körmendi kispadot. Nos, a harmadik meccs kezdete előtt negyedórával ismét összefutottak – ekkor már nyoma sem volt a múltkori feszültségnek. Barátságosan kezet ráztak, néhány udvarias szólt váltottak angolul – majd Forray ment a hazai kispad felé, Potocnik pedig visszaült a sopronira.

Fotó: Novák Noel
Körmend-Sopron: tudósítás
A Körmend nélkülözte a Sopronban kiállított Durázi Krisztofert. Az első kosarat Jackson szerezte, Vuckovic egyenlített (2-2). Aztán Pipiras hintett hármast – ráadásul közben szabálytalankodtak vele. A büntető is bement (9-4). A Körmend jól, tempósan és pontosan játszott és sikerült is meglépnie (19-11). A szurkolók körében amúgy nem volt népszerű Gasper Potocnik – egy ítéletet reklamált a bíróknál, rá is zúdult a népharag. A vasiak az első negyedet 21-13-ra nyerték, Pipiras 9 pontjával volt a legeredményesebb hazai kosaras. A második negyed Kiss Mátyás triplájával indult (26-13). Majd Ferencz is dobott egy kettest – Potocnik időt kért. (28-13). Ám a hazaiak büntetőkből, duplákból triplákból termelték pontjaikat – nem nagyon tudtak hibázni (14. perc: 33-24). A 16. percben pedig tíz fölé (39-28) a piros-feketék előnye. Ám elég volt egy-két hiba, rontott dobás, öt pontra (41-36) felzárkózott az SKC. Forray időt is kért. A folytatás ismét jobban sikerült, a szünetre 46-36-os körmendi előnnyel vonultak a csapatok. A harmadik negyed eleje viszont a vendégeké volt, akik három pontra (48-45) felzárkóztak – visszajött a meccsbe a Sopron. Majd 4.53-al a harmadik negyed vége előtt utol is érte a Körmendet (50-50). Az utolsó negyedet 56-56-ról kezdték a csapatok. A vendégek 63-58-ra átvették a vezetést, de Ferencz hármasával visszajött a Körmend (61-63). Pipiras hármasa után pedig talpon volt az egész csarnok (66-63). Ám hamar fordított a Sopron (66-69). De Pipiras egymásután két hármast is bevágott (72-69), majd Kountz szerzett kettest, a Körmend másfél perccel a vége előtt 74-69-re vezetett. Az utolsó másodpercekben Ferencz kihagyta két büntetőjét, a másik oldalon a vendégek egyiket dobták be, viszont a lepattanóból Garret betalált (77-77). Jöhetett a hosszabbítás.
Körmend-Sopron kosármeccs
Fotók: Novák NoelA hosszabbítás is kiélezett küzdelmet hozott, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy-két ponttal. Huszonkét másodperccel a vége előtt 88-88-nál Jackson dobott a dudaszó pillanatában hármast (88-91). Ám a Körmendnek még volt válasza, 90-92-nél Kountz egyenlített (92-92), jöhetett a második hosszabbítás.
A második hosszabbítás közepére hét ponttal elhúzott a Sopron (94-101). De a Körmend nem adta fel! Kountz kettest dobott, szabálytalankodtak vele, majd mivel Potocnik pluszban dühében földhöz vágta ásványvizes palackját, még egyet dobhatott. Az amerikai légiós négy pontot szerzett egy akcióból! Majd Ferencz biztosan büntetőzött. Aztán Kountz dobott kettő plusz egyet (105-104). A másik oldalon Jackson bedobta mindkét büntetőjét (105-106). Ám Kountz ismét hátára vette csapatát és 1.6 másodperccel a vége előtt beviharzott a palánk alá és dobott egy duplát (107-106). A hátralévő csekély időben már nem tudott pontot szerezi a vendégcsapat Ezzel tehát óriási meccsen, remek hangulatban, kétszeri hosszabbítás után nyert a Körmend. A hazaiaknál Daylen Kountz 42 (!) pontot dobott a meccsen!
Az Egis Körmend tehát az 5-6. helyért a DEAC-cal játszhat majd.
Jegyzőkönyv:
Egis Körmend–Sopron KC 107-106 – kétszeri hosszabbítás után (23-13, 23-23, 10-20, 21-21, 15-15, 15-14).
Körmend, 1800 néző, NB I.-es kosárlabda-mérkőzés az 5-8. helyért, 3. mérkőzés, vezette: Praksch, Győffy, Söjtöry.
Egis Körmend: Doktor 6/3, Kountz 42/3, Ferencz 12/3, Pipiras 20/15, Vuckovic 18. Csere: Gáspár 2, Kiss M. 7/6, Kiss B. –. Edző: Forray Gábor.
Sopron: Edwards 17/9, Jackson 27/15, Meszlényi 3/3, Mucius 18/6, Molnár M. 10. Csere: Garrett 20, Mucius, Takács K. 9, Csendes –, Flasár 2. Edző: Gasper Potocnik.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9-6. 6. perc: 19-11. 9. perc: 21-15. 11. perc: 28-13. 13. perc: 31-18. 14. perc: 33-24. 18. perc: 41-30. 22. perc: 50-45. 25. perc: 50-47. 28. perc: 54-50. 32. perc: 58-61. 34. perc: 61-63. 37. perc: 66-69. 39. perc: 74-69. 41. perc: 81-77. 43. perc: 81-83. 45. perc: 77-77. 47. perc: 94-101. 49. perc: 104-104.
Forray Gábor: – Köszönöm a játékosaimnak és a szurkolóinknak ezt a csodálatos estét, nagy küzdelemben győztük le az ellenfelünket. A szerencse is mellénk szegődött, ami nem véletlen, hiszen rengeteget dolgoztunk azért, hogy a vártnál jobban szerepeljünk a bajnokságban.
Gasper Potocnik: – Kissé álmosan kezdtük a mérkőzést, de a második félidőben elkaptuk a ritmust, és ledolgoztuk a hátrányunkat. Nem játszottunk rosszul, ám a sorsdöntő pillanatokban nem koncentráltunk eléggé, ezért nem sikerült nyernünk.