2025.06.19. 16:00
Haladás: műtét után a védő
Kisebb szemműtéten esett át a labdarúgó NB III-ban szereplő Haladás bal oldali védője, Tarján Patrik. A zöld-fehérek 13-asa júliusban kapcsolódhat be a közös munkába.
Tarján Patrik még az NB II-es Szombathelyi Haladás színeiben, tavaly február közepén esett át, komoly, két és fél órás szemműtéten. A BVSC-Zugló elleni bajnokin ugyanis kétszer is belekaptak a szemébe és levált a retinája - műteni kellett. Azt követően a védő jóideig csak maszkban futballozhatott. Most nyáron pedig kisebb korrekciós szemműtéten esett át.

Fotó: VN/Haladás
Júliusig nem edzhet a Haladás játékosa
- A Gyirmót II. elleni bajnoki előtti pénteken kellett visszajönnöm kontrollra, ahol felfedeztek egy kötélszerű heget, ami valószínűleg a terhelések hatására alakult ki. - mondta Tarján Patrik. - Ennek az esetleges túlfeszülése kárt okozhatott volna a retinámban, ezért ezt el kellett távolítani. Nem volt sürgős műtét, így semmiképpen sem a tavaszi hajrában akartam volna operáltatni – így viszont sajnos pont a felkészülés kezdetére maradt csak időpont. A műtét szerencsére remekül sikerült, ha minden jól megy, júliusban csatlakozhatok a csapathoz, persze közben lesz több orvosi konzultációm is, de reményeim szerint jövő héttől a kocogásokat és a futásokat is elkezdhetem. A csapat végleges kerete, ha jól tudom, még nem teljesen alakult ki, de a gerinc megmarad. Ha sikerül erősítenünk, akkor biztos vagyok abban, hogy az őszi szezonunk jobb lesz, mint a tavaszi.