Sport

2025.07.05. 07:46

A Haladás csatára: ha tíz gól felett szerzek, már elégedett leszek

A zöld-fehérek nyáron igazolt csatára, Füzi Ákos elmondta: remek körülmények fogadták a Haladásnál, ahol meghatározó futballista akar lenni. A Haladás szombat délelőtt edzőmérkőzést játszik.

A 21 esztendős Füzi Ákos a Győr-Moson-Sopron vármegyei I. osztályú Csorna csapatától érkezett a Haladáshoz. A támadó remek mutatókkal zárta a 2024/25-ös vármegyei I. osztályt: 30 bajnokin 22 gólt szerzett, ezzel a Csorna házi gólkirálya lett. A csatár a Kemenesmagasi elleni edzőmeccsen mutatkozott be a Haladásban, két gólt szerzett és öt gólpasszt osztott ki. 

Haladás
A Haladás csatára, Füzi Ákos két gólt szerzett a Kemenesmagasi ellen.
Fotó: VN/Haladás

– Több megkeresésem is volt a nyáron, de mert Szombathelyen járok egyetemre és mivel ismét az NB III-ban szeretnék játszani, így a Haladást választottam – mondta Füzi Ákos. – És nem utolsósorban azért, mert egy patinás, nagy múltú klub hívott. Remek körülmények közé csöppentem, a csapattársak is barátságosan fogadtak – így minden rendben van. Ráadásul a játékosok közül többet is ismertem, így könnyebben ment a beilleszkedés. Korábban edzőmérkőzésen már futballoztam a Haladás ellen és még játszottam az NB III-as Haladás VSE ellen is. Hogy mik az erősségeim? A futással sosem volt gondom, jó a kondim, a kombinatív játékban is lehet rám számítani. Ami a céljainkat illeti, a csapattal a tabellán minél előbbre szeretnénk végezni, egyénileg pedig meghatározó játékos akarok lenni. 

Kíváncsiak voltunk, Füzi hány góllal lenne elégedett a bajnokságban. 
– Ha tíz felett rúgok, akkor már elégedett leszek. Persze egy játékos soha ne legyen elégedett magával, de ha több, mint tíz gólig jutok, az már jó lenne. Ugyan nagyon meleg van, de ezt kell elfogadni, nem nyavalygunk, hanem csináljuk, amit kell. Tudom, hogy a Haladás szurkolótábora legendásan jó. Nekem pedig személy szerint sokat jelent, ha buzdítanak a lelátóról! 

Haladás: edzőmeccs Kaposváron

 A vasiak szombaton 11 órakor az NB III-as Kaposvár otthonában szerepelnek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában