Sorsoltak

2018.09.18. 21:42

A Honvéd ellen kezd az AVUS

Kisorsolták a férfi OB I-es vízilabda-bajnokság csoportbeosztásait. Az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület többek között az FTC-vel és az Egerrel került egy ágra.

Pum András

Fotó: Unger Tamás

A bajnokság lebonyolítása megegyezik az előző szezonbelivel: a 16 csapat az alapszakaszban két nyolcas csoportban játszik körmérkőzéses rendszerben, majd a középszakaszban a csoportok 1–4. és 5–8. helyezettjei mérkőznek egymással, aztán következik a rájátszás az 1–4., az 5–8., a 9–12. és a 13–16. helyekért. Az alapszakasz a tervek szerint október 3-tól 2018. február

23-ig tart, a középszakasz 2018. március 2-től április 24-ig, a rájátszás pedig május 1-jén kezdődik. A legutóbbi bajnokságban 13. helyen végző AVUS az A csoportba került, a tavalyi ezüstérmes Ferencvárosi TC, a bronzérmes Eger mellett a BVSC, a Racionet Honvéd, a Pécs, a Szentes és a KSI társaságába. A hét rivális közül az FTC-vel és a BVSC-vel az elmúlt bajnokságban is az alapszakaszban találkoztak Garancsyék.

 

– Nem vártam csodát a csoportbeosztástól, hiszen rengeteg erős csapat található a mezőnyben – mondta Matajsz Márk, az AVUS vezetőedzője. – Így felesleges is foglalkozni azzal, milyen csoportba kerültünk, a lényeg, hogy minél több pontot gyűjtsünk, és – csakúgy, mint az előző idényben – stabilan bent maradjunk az első osztályban. Mindenesetre – természetesen nem lebecsülve ezeket a csapatokat, – de a Pécset, a BVSC-t, a Szentest idehaza meg lehet verni, míg a KSI ellen mindkét meccsen jó esélyeink vannak.

Az aligátorok október 3-án (pontos kezdési időpont még nincs) a Racionet Honvéd ellen, hazai környezetben kezdik az alapszakaszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában