Az Illés Akadémia korábbi futballistája, N’Semi-Noah Párizsban ünnepelt

A 25 esztendős Aron N’Semi-Noah édesapja kongói, édesanyja magyar, ő Kongóban látta meg a napvilágot. Nem sokáig élt Afrikában, ötéves korában édesanyja szülővárosába, Kapuvárra költözött a család. Ott figyelt fel rá az szombathelyi Illés Labdarúgó Akadémia. Szombathelyen az akadémia 1992-es korosztályában szerepelt öt éven át, 2007-től 2011-ig. Jól ment a játék a jó felépítésű futballistának, ám 2009 nyarán, közös döntés alapján több társával együtt Ausztriába, alacsonyabb osztályba került, ahol két éven keresztül, kölcsönben játszott. Majd 2011 nyarán kiköltözött Olaszországban, Torinóban élő édesapjához. Itáliában alacsonyabb szinten folytatta a labdarúgást. Aztán ötévnyi olaszországi tartózkodás után úgy döntött, hogy ideje helyszínt változtatni, és elölről kezdeni a forgatókönyvet. Jelentkezett egy kétéves mesterképzésre Párizs – egyben Franciaország – egyik legelismertebb műszaki egyetemére. Most ennek a kétéves képzésnek a második évét végzi – mint a francia állam magyar ösztöndíjasa: gépész- és anyagmérnökként. Habár mióta Franciaországba költözött, már csak hobbi számára a labdarúgás, ennek ellenére nem szakadt el kedvenc sportjától. Az oroszországi világbajnokságon Franciaországért szorított.

– Allez les bleus!

Vagyis szabadon fordítva: Hajrá, kékek! A potenciális győztesként elkönyvelt Németország, Brazília, Argentína és Spanyolország korai kiesése után az eredeti favoritok közül csak egy maradt: Franciaország – mondta N’Semi-Noah. – A vasárnapi döntőben Horvátország – melyet a középpályán az Aranylabdára esélyes Luka Modric irányított – nem tudta folytatni tündérmeséjét, mert két kedvezőtlen bírói döntés egyértelműen Franciaországot hozta előnybe. A francia 4–2-es győzelem után második világbajnoki győzelmét ünnepelhette két évtizeden belül az ország. Így mind a kapitány, mind a kapus Hugo Lloris – aki, lássuk be, félelmetes hibát követett el a döntő hajrában – népszerű szereplője lett a francia a sajtónak. „Le jour de gloire est arrivé’, vagyis: „A dicsőség napja megérkezett” – olvashattuk a Le Figaro újságban, amikor a francia média reagált a Horvátország elleni győzelemre. Franciaország világbajnoksági győzelme egy régóta szükséges morális fellendülést adott az országnak, melyet számos terrorista támadás és gyengélkedő gazdaság jellemzett az utóbbi évtizedben. A győzelem egyértelműen hatással lesz a franciaországi társadalmi kohézióra: összefogja az embereket, létrehoz egyfajta nemzeti közösséget. Ez a csapat a bizonyíték arra, hogy a ma generációja nem lát különbséget, sem fajban, korban vagy háttérben – mindenki egyenlő. Jómagam – feleségemmel, Yantinggel együtt Párizs belvárosában, nem messze a Szajnától, egy bárban néztem és izgultam végig a meccset. Talán mondanom sem kell: fergeteges volt a hangulat, a góloknál akkora ováció volt, hogy kis híján leszakadt a mennyezet. De nemcsak a bárban, hanem országszerte mindenhol, az utcákon, a tereken mindenki a döntőt nézte. Az őrület folytatódott a csapat hazaérkezését követően: a világbajnok együttes nyitott buszon ment végig a Champs Élysées-n, miközben több százezer, nemzeti zászlóval ellátott szurkoló köszönte meg teljesítményüket. Számos párizsi metróállomás nevét átmenetileg megváltoztatták (mint például Champs-Élysées Clemenceau helyett Deschamps-Élysées Clemenceau), hogy tisztelegjenek a nemzeti csapat sikere előtt. Fergeteges hangulat uralkodott az utcákon, mely egy új és ritka arcát mutatta a városnak, országnak és nemzetének. Felejthetetlen napokon vagyunk túl itt, Párizsban. PA