Bodorkós-Horváth Katalin három ezüsttel jött haza a szenior-vb-ről

Az idei évet csúcsra járatta Bodorkós-Horváth Katalin, aki 2013-ban csatlakozott a szenior atléták világához. 2018-ig három ezüstöt és két bronzot gyalogolt össze a korosztályos Európa-bajnokságokon. Ebben az évben minden eddiginél eltökéltebben készült a Szombathelyi Dobó SE atlétája, a legtöbbet akarta kihozni abból a szerencsés helyzetből, hogy három világversenyt is rendeztek Európában – mindhármat Spanyolországban. Márciusban a szeniorok fedett pályás Eb-jén 3000 méteren és 5 kilométeren szerzett Európa-bajnoki címet. Májusban a stadionon kívüli versenyszámok Eb-jén is duplázott, a 10 és 20 km-es verseny után is aranyat akasztottak a nyakába. Az elmúlt hétvégén befejeződött malagai szenior atlétikai világbajnokságon pedig három ezüstérmet zsebelt be. Először a stadionban 5000 méteren 26:58:30 perces időeredménnyel lett második a W50-es korosztály 22 fős mezőnyében, majd a 10 km következett, ahol 55:50 perccel szerezte meg az ezüstérmet a 33 induló közül. Végül 25-öd magával a 20 km-es távon is rajthoz állt, ahol szintén második lett. Az itt elért 1:51:45 órás időeredménye korosztályos országos csúcs. Kati volt az egyetlen a korosztály női gyaloglói közül, aki mindhárom számban érmet tudott szerezni.

– Boldog vagyok, hogy megszereztem az első világbajnoki érmeimet is. Ott, Spanyolországban mindhárom második helynek nagyon örültem, de utólag a 10 km inkább csalódás. Azon a távon a legjobb idővel érkeztem és nyerni szerettem volna – kezdte Bodorkós-Horváth Katalin. – Mivel az edzőmmel, Domján Miklóssal a 10 és 20 km-es távra készültünk, az 5 km-en nem számítottam esélyesnek, az én időm csak a negyedik volt a mezőnyben. De az a verseny nagyon jól, várakozáson felül sikerült, 120 méterrel a vége előtt le tudtam hajrázni az addig második ír ellenfelemet. A 10 km előtt a bemelegítés nagyon jól ment, de a 38 fokos forróságban már az első kilométer után úgy éreztem, hogy ólomlábakon járok. Így is nagyon szoros verseny volt. Elöl ment egy francia lány, aztán 3 km-nél megelőzött egy másik francia. Az elsőt viszont két figyelmeztetés után kizárták. Az utcáról 770 méterrel a cél előtt értünk be a stadionba. Csak két lépés volt a hátrányom a versenyben maradt franciával szemben. És ott, a pályán nem jött az a plusz, ami szokott, fejben nagyon elfáradtam, és elengedtem őt. Ezen a versenyen egyrészt – a kizárás miatt – ajándék volt az ezüst, de az aranyra is volt esélyem, amit elvesztettem. A 20 km-es verseny előtti napon volt egy kis balesetem. A gibraltári kiránduláson fényképezés közben megharapta az alkaromat egy majom. Sokat kellett kötözni, de nagyon fogadkoztam, hogy ha már elment a 10 km, a 20-at megnyerem. Itt nem indult az ír, a franciát pedig az első pillanattól magam mögött tartottam. De egyszer csak előkerült egy angol, akit eddig még senki sem látott, versenyen sem indult. Elment mellettem, nem volt sanszom. Azért nem lassítottam, nagyon jól ment a lábam, és sikerült új országos csúcsot elérnem – féltávnál jobb részidőm volt, mint a 10 km-es verseny végén.

Hogy honnan van ebben a végtelenül pozitív kisugárzású, kicsi asszonyban – aki ötven­évesen is képes fejlődni – ennyi energia?

– Most már mind a négyországos csúcsot én tartom a korosztályomban (10 km-en pályán és országúton is tartanak nyilván rekordot). Rengeteg munka van ebben. Minden nap másfél-két órát edzek – miután reggel hatkor elindulok a soproni munkahelyemre és onnan fél öt körül hazavonatozok. Este hét-fél nyolc, mire hazaérek. Nem könnyű, de nagyon szeretem csinálni. Az élményért és mert szeretek jó eredményt elérni. Leírhatatlan a hangulat, a szeretet, ami a szenior atléták között van. Erőt ad a férjem, felspanol a szurkolás is, most is rengetegen gratuláltak. Nagyon nagy köszönet azoknak, akik bármivel is segítettek abban, hogy részt vehessek ezeken a versenyeken – leginkább a munkahelyemnek. És nagy érdeme van ezekben az eredményekben az edzőmnek, Domján Mikinek, aki ingyen dolgozik velem, biciklivel kísér, rohangál mellettem. Persze, ő is élvezi, hogy ugyanabban a közegben lehet, mint amelyikben annak idején gyaloglóként. Nagyon valószínű, hogy ilyen eredményes évem nem lesz még egy. Egyrészt, mert a stadionon kívüli számok Eb-jét nem mindig tudják megrendezni, másrészt a vb sincs mindig a számomra elérhető Európában. Én persze szeretnék tovább gyalogolni és versenyezni. Egyelőre a jövő évre tervezek. Márciusban Lengyelországban rendezik a fedett pályás világbajnokságot, szeptemberben pedig Olaszországban a szabadtéri Európa-bajnokságot. Most még edzek tovább – a SPAR Budapest Maratonra. Ahol futok a cégem, a GYSEV csapatában, illetve végig segítem Virágh Krisztinát, aki edzőpartnerként engem is támogatott a gyaloglásaim során. Október 6-a után viszont egy kicsit pihenek, novemberben kezdjük meg a felkészülést a jövő évi versenyekre.