labdarúgás

2018.06.15. 22:04

Csata az NB III-ért

Az NB III-as osztályozó visszavágóján a Sárvár megyei I-ben bajnoki címet nyert labdarúgócsapata szombaton 17 órakor fogadja a REAC gárdáját.

Tóth Gábor

Az osztályozó első, budapesti mérkőzésén értékes 0-0-t harcolt ki a patinás REAC vendégeként a Sárvár. Így közel került ahhoz, hogy egy év szünet után visszajusson az NB III-ba – már „csak” meg kell nyerni a hazai visszavágót.

– Az első összecsapás jó iramú, izgalmas, színvonalas találkozót hozott – mondta Kovács László, a Sárvár FC megyei bajnokcsapatának trénere. – Ráadásul olyan eredménnyel tértünk haza, hogy bőven van esélyünk a feljutás kiharcolására. Ellenfelünk minőségi együttes, egyénileg talán jobb labdarúgókat vonultat fel, mi viszont csapatként jobban működünk. Szervezett játékra, higgadt fejekre lesz szükség a visszavágón. Oda kell figyelnünk a védekezésre, a pontrúgásokra. A csapatom motivált, a fiúk várják már a meccset, becsülettel felkészültünk – és igyekeztünk kidolgozni a nyerő taktikát. Potyi sérüléssel, Ódor betegséggel bajlódik, kérdéses a játékuk. Csak akkor lehetünk biztosak az NB III-as tagságunkban, ha a pályán vívjuk ki – vagyis le kell győznünk a REAC-ot! A várható összeállítás: Horváth B. – Horváth A., Pados, Takács M., Ódor – Rajos, Aizenpreisz, Kun – Pető, Takács Á., Koronczai.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában